Hogyan utazzunk a csecsemővel?

2008. 11. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ilyenkor látszik igazán, hogy mennyire kényelmes dolog a szoptatás. Ha tápszeres a csecsemő, több módon készülhetünk az útra. Kész tápszerek - egyenlőre az látszik a legalkalmasabbnak, ha a tápszert otthon elkészítjük, hűtőszekrényben tartjuk az indulásig, s út közben hűtőtáskában tartjuk a kész tápszert. Ebben az esetben se feledkezzünk el a jégakkukat már előzőnap a mélyhűtő részbe betenni.

Szilárd ételek - erre a célra igazán csak a gyári bébiételek felelnek meg maradéktalanul. Megfelelő számú, korának megfelelő mennyiséget vigyünk magunkkal. Ne számítsunk azonban arra, hogy a csecsemő útközben ugyanannyit eszik, mint otthon, sok csecsemőt kifejezetten zavar az utazás, ezért kevesebbet eszik.

Ivóvizet mindig vigyünk magunkkal, az „út menti” vizekben nem szabad megbízni. Legjobb, ha megszokott ételeiből választunk az útra, de kerüljük a könnyen romlandó, krémes, tojásos, tejszínes, tejfölös ételeket. Ezek kis mértékben már eleve fertőzöttek lehetnek, és út közben ez a veszély nagyon megnő. Ha nagyobb a gyerek, száraz süteményt, sajtot, kemény tojást, kenyeret, gyümölcsöt, egészben, tartós tejet, dobozos rostos ivólevet érdemes magunkkal vinni.

Nagyon hasznos út közben az eldobható pelenkát használni. Drága ugyan, de az útra mindenképpen ez a hasznosabb.

Ne feledkezzünk el a gyerek kedvenc, elalváshoz esetleg megkövetelt játékáról, mackójáról, állatáról. Az út változásait nagyon jól ellensúlyozza az otthon megszokott játék folyamatosságot sugalló jelenléte. Egy-két új játékot is érdemes magunkkal vinni. Hasznos a kifestőkönyv, vagy a rajzolás egyéb eszközei. 3 év feletti gyereknek érdemes saját kis koffert becsomagolni.

Csecsemők és kisgyerekek a repülőutakat meglepően jól tűrik, de a leszállás kellemetlenségei ellen kevésbé vannak felvértezve, mint a nagyobbak és a felnőttek. Leszállás közben a nagy gyerek tud akaratlagosan nyelni és ezzel a kellemetlen túlfeszülés, kiegyenlítődik. Csecsemőt leszállás közben érdemes megszoptatni, vagy megitatni, a nyelés automatikusan megnyitja a fülkürtjét. A légi betegségek ellen kitűnő szerek vannak, ebben a kérdésben érdemes az orvos tanácsát kikérni.

A tisztításhoz és tisztán tartáshoz szükséges anyagokat érdemes külön táskában tartani. Legyen velünk néhány műanyag lepedő vagy abrosz, az egyiket a gyerek tisztába tevésére, vagy fekhelyének letakarására használhatjuk, a másik arra lehet jó, hogy a gyermek széke alá terítsük, ha vendéglőben eszik a család. Nedves törlőkendőt mindenhova vigyünk magunkkal, ezzel bárhol megtörölhetjük a gyermek maszatos szájacskáját, kezecskéjét.

Ha a család kocsival utazik, az étkezés céljától beiktatott megállásokon kívül érdemes a közbeeső időben is rövid időre megállni, ilyenkor a gyerekek szálljanak ki, fussák körbe a kocsit néhányszor, ugráljanak egy kicsit. Csak arra ügyeljünk, hogy az országút forgalma ne jelentsen veszélyt rájuk.

Bilit, vagy kis WC ülőkét is feltétlenül vigyünk magunkkal, a legtöbb gyerek nem szereti ha idegen WC-re kell üljön, és ezek tisztasága hagy is némi kívánnivalót maga után.

Még indulás előtt győződjünk meg arról, hogy a gyerekek kellően vannak-e bekötve. A szigor indokolt, ezért ne engedjünk a hisztinek, ha következetesek vagyunk, hamar megszokja, hogy be legyen csatolva a biztonsági öve.

Ha a gyermek hajlamos arra, hogy autóban hányjon, néha használ, ha magasra ültetjük, úgy, hogy a kocsiból kilásson. Gyógyszer ügyében az orvos tanácsát kell kikérni. A legtöbb útbetegség elleni szer kissé álmosít.

Ha gyerekkel utazik a család, jó, ha aznapi úti céljukat a délután közepéig elérik. Fáradt gyermekkel késő estig vezetni nem helyes. Sajnos a legtöbb autós görcsösen ragaszkodik a megtervezett táv megtételéhez, ha törik, ha szakad.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top