Nyugodt késő őszi délelőtt, egy zuglói kisközértben. A forgalom közepes, a pénztárgép és a párizsi-szeletelőgép monoton zaját egy gyerek sivítása nyomja el. A fiúcska két-három éves forma, teste hátraívelve megfeszül, kezében óriásnyalókát szorít. A mamája finoman elveszi tőle az édességet, és megpróbálja felemelni, de a kicsi annyira merev, hogy képtelen rá. S közben a kölök folyamatosan sikít, ordít, bőg, kiabál és rinyál. A fiatal anya zavartan, tanácstalanul pillant körbe. Elegáns középkorú hölgy nézi rosszallóan a „műsort”. Egy másik kismama tovább tolja babakocsiját, szemében együttérzés. A hagymák között hosszan válogató idős férfi azonban nem bírja szó nélkül hagyni a kisember harcát. – Jól rá kell sózni a fenekére! – tanácsolja összevont szemöldökkel. A pénztárosnő hangosan hozzáteszi: – Az én lányom csak egyszer merészelt hisztizni…! – Az anyuka pedig tartja az ordító gyereket, és halkan nyugtatni próbálja… Nem ismeretlen a helyzet. Szülőként vagy – szerencsés esetben – csak szemlélőként mindannyian találkoztunk hasonlóval. Az önállóság csírája, a saját akarat első megnyilvánulása a hiszti. Mint egy kellemetlen utánfutó, jön a gyerekkel együtt és támad váratlanul, bárhová is megyünk. Nem lehet a bank, vagy az okmányiroda ajtaján kívül hagyni, felszáll velünk a villamosra, belép az üzletbe is. De egyet ne felejtsünk el, magzatunk nem előre megfontolt szándékkal hoz minket kényelmetlen helyzetbe, ő legalább annyira szenved ilyenkor, mint „áldozatai”, vagyis a szülei. Otthon sem egyszerű lecsillapítani a kisgyerek érzelmi viharait, de legalább alkalmazhatjuk a bevált praktikákat – ha van ilyen. Szeretgetés, babusgatás, a tomboló csemete átlépése, esetleg szobájába hurcolása, ne adj’ isten egy hidegzuhany. De mit tehetünk nyilvános helyen, ahol elsődleges cél kikerülni a kellemetlen előadás főszerepéből? Ha a következetes nevelési trükkök nem alkalmazhatóak, vagy nem hatásosak? Engedjünk a hisztinek? Adjuk vissza a nyalókát, csak hogy abbahagyja? Sokan így tesznek, és ezzel máris megírták a folytatásos szappanopera következő fejezeteit. Ha ma engedünk, holnap újra támad. Rosszalló pillantások ilyenkor is érkeznek a „tökéletes gyerekek tökéletes szüleitől”. Ne törődjünk a nézőközönséggel. Ha valaki elfelejtette saját gyerekei tombolását, ezt az élményt is hamarosan el fogja. Ha utód híján még nem volt szereplője hasonló szituációnak, egyszer majd együtt érez velünk, csak idő kérdése. Próbáljuk átölelni a kis tombolót, keressünk egy nyugodt sarkot, és beszéljük meg vele a történteket. Ha semmi sem segít, kapjuk a hónunk alá és hagyjuk el a helyiséget, amíg elcsitul a vihar. Ne szórakoztassuk ingyen a nézőket. Talán mindenkinek így lesz a legjobb.