Karácsony előtti stressz

2010. 12. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ritkán vagyunk annyira hajszoltak, mint a karácsony előtti napokban: az idő egyszerűen elszalad. Ajándékokat kell vásárolni, gondoskodni kell az ünnepi ételekről, képeslapokat kell írni, meg kell vásárolni a karácsonyfát. Este fáradtan esünk be az ágyba, és arra gondolunk, hogy bárcsak túl lennénk már ezen az egészen. Az ünnepnapok előtti napokat az év legcsendesebb időszakának nevezzük. A valós életben azonban az advent nagyon is hajszolt napok sorozata. Aki ez ellen nem tesz megelőző intézkedéseket, nagy a kockázata, hogy az ünnepekre kimerül, kedvetlen, talán még beteg is lesz.

Léteznek egészen egyszerű megoldások, amelyek az adventet egészséges élvezetté teszik.

Speciálisan az utolsó adventi napokban kell nagyon odafigyelni, és sokat tenni azért, hogy fitten és életerősen kezdhessük az ünnepeket.

Dióval a stressz ellen:

Tegyél ki egy kis tálat tele dióval, hogy mindenki bármikor szedhessen belőle. Tanulmányok bizonyították, hogy a dió a szívinfarktus kockázatát kb. 50 %-kal  csökkenti, valamint az LDL koleszterinszintet is. Vigyázzunk azonban arra, hogy egyszerre csak keveset együnk ebből a csodaszerből, mert valóságos kalóriabomba! A szív védelmét már napi 16 gramm dióval naponta biztosíthatjuk, ez összesen négy szem diónak felel meg. Többet egyszerre csak akkor együnk, ha a diétánk nem látja kárát.

Fontos, hogy a diót nyersen fogyasszuk: ne pörköljük és ne sózzuk.

Egészséges levegő, narancs és szegfűszeg segítségével:

Készítsünk egy különleges adventi ajándékot, amelynek legnagyobb hasznát a légutak látják. Egészséges levegőt és kellemes illatot varázsolhatunk a fűtött helyiségekbe. Vásároljunk narancsot és szegfűszeget. A narancs héjába szúrjuk bele a szegfűszeget egymás mellé, és helyezzük el a feldíszített narancsot a lakás különböző helyein. Rövid időn belül érezni lehet majd a friss illatot. Még fokozhatjuk ezt, ha a fenti illatokat párologtatjuk. Az illatok keveréke a levegőt fertőtleníti, megszabadítja a vírusoktól és a baktériumoktól. Ezzel a narancs-szegfűszeg klímával csökkentjük a megfázás kockázatát.

  A sült almával meg tudjuk akadályozni a megfázást:

Advent idején egy karácsony előtti finomságot tálalhatunk, sült almát. Az almákat mossuk meg, szárítsuk meg jól. Vágjuk ki a magházakat, és helyezzük az almákat vajjal megkent sütőlapra. Az alma közepét áfonyadzsemmel töltsük meg. Kenjük be az almákat mézzel, tegyünk rájuk egy darab vajat, és az előmelegített sütőben 25 percig süssük 220 Celsius-fokon. Ne együk túl forrón. Nemcsak rendkívül ízletesek, hanem természetes gyógyszerek is. Az alma sütésénél bizonyos enzimek keletkeznek, amelyek a torok nyálkahártyájára és hangszalagjainkra optimálisan hatnak. A méz tovább erősíti ezt a hatást.

Igyunk teát, hogy jó kedvünk legyen:

Erősítsük testünket és lelkünket a karácsonyi ünnepekre. Igyunk minden este levendulavirágteát. Egy púpozott evőkanál levendulavirágot forrázzunk le fél liter vízzel, szűrjük le, édesítsük mézzel, és langyosan, apró kortyokban igyuk.

A különösen zaklatott napokon segít a fűszeres tea:

Egyenlő arányban keverjünk egy-egy púpozott teáskanál ánizst, köménymagot, édesköményt. Forrázzuk le fél liter vízzel, fedjük le, és hagyjuk állni 8-10 percig, édesítsük mézzel, és langyosan apró kortyokban fogyasszuk, lehetőleg 3 csészével naponta.

A hal az ünnepnapok gyógyszere:

A halakból készült ételek nemcsak finomak, hanem szervezetünket ellátják fehérjékkel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. A benne található zsírsavak jót tesznek a szívünknek, agyunknak és immunrendszerünknek. A fehérje könnyen emészthető. A hal nagyon hasznos Omega-3 zsírsavakat tartalmaz, amely az úgynevezett jó zsírokhoz tartozik. Csökkenti a szövetek gyulladásra való hajlamát, csökkenti a véralvadást és a trombózisveszélyt, csökkentik a triglycerid-értéket a vérünkben, és megelőzhetjük vele a szívritmus-zavarokat. Egy adaghoz vegyünk 150-200 gramm filézett halat vagy 250-300 gramm halat.

Az almaecet gyógyítja a fáradt lábakat:

Advent idején a lábainkat is kellene kényeztetnünk. Aki a következő napokban sokat lesz úton, hogy az utolsó ajándékokat is beszerezze, vagy más előkészítő munkákat végez az ünnepek alatt, annak elég gyakran megfájdulhat mindenekelőtt a lábfeje. Ez ellen tehetünk, minden lehetséges alkalommal vegyük le a cipőnket és a zokninkat vagy harisnyánkat, és csupán kézzel masszírozzuk a talpunkat és a lábujjainkat. Mártsunk be egy mosdókesztyűt almaecetbe, és dörzsöljük be vele a lábfejünket, először a külső oldalát, majd a belsőt. A végén vegyünk egy finom lábfürdőt: öntsünk meleg vizet egy tálba, oldjunk fel benne egy marék jó illatú fürdősót, de ha nincs, akkor a természetes konyhasó is megteszi. Lehetőleg minél magasabbra érjen a víz a lábunkon. Tartsuk benne lábainkat 15-20 percig, majd töröljük szárazra. Utána krémezzük be talpunkat szarvasfaggyúkrémmel, húzzunk rá gyapjúzoknit, és sétáljunk a lakásban legalább fél órát.

Az avokadóval az adventi stressz ellen:

Minden évben az ünnepek idején sok családnál feszültség keletkezik. A sok rokoni látogatás is gyakran összeütközésekhez vezet. A feszült hangulatot elkerülendő kényeztessük kedvenceinket, és a magas elvárásokat egy tökéletes ünneppel szemben adjuk lejjebb kicsit. A szeretettel elkészített, egészséges ételek segítenek ebben. Az avokádó például jó hatással van a hangulatunkra. Az érett avokádó borssal és sóval ízesítve jól kenhető kenyérre, és sok B-vitamint tartalmaz, nyugtató hatású. Az ünnepnapokon valódi békítő lehet.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top