Az ünnepekre vásárolt állatok többsége rövid, kínos pillanatokkal teli pályafutásra számíthat.

A húsvéti nyulak halandósági rátája a lemmingekével vetekszik, a halak vallásának alapvető része a nagy fehér porceláncsésze, mint út a menyországba, az apró szőrös állatok pedig többnyire magányosan pusztulnak el egy náluk lényegesen kisebb lény számára tervezetett fémketrec sarkában, a mókuskerék alatt.

Minden gyerek szereti az állatokat. Többnyire addig, amíg játszani kell vele. Le a kalappal  a kivétel – és a szülei – előtt, aki elég felelősségtudattal rendelkezik, és tiszteletben tartja a megállapodást, miszerint én megveszem, te eteted, sétáltatod, takarítasz utána. És idővel minden gyerek odaáll a szülő elé, zavartan gyűrögetve a játékmackója agyonrágott fülét, miszerint ő szeretne egy igazi, élő, mozgó állatot.

A makarenkói pofon sajnálatos módon nem megoldás az ilyen helyzetre – főleg mert Makarenko soha nem ütött meg gyereket csak egyhez vágott egy írógépet de azt is megbánta –, tehát hosszas alkudozás kezdődik. Ha jól tanulsz, ha jól viselkedsz, ha segítesz a házimunkában, ha… Ismerek olyan szülőt is, aki szó nélkül megvette az első szőrmókot, azóta is bánja. És a gyerek eleinte betart mindent, amit megígért, felhívja a figyelmünket minden egyes morzsára, amit letöröl, minden növényre,amit meglocsol, mi pedig büszkén nézzük, és már keresgéljük is a legközelebbi állatkereskedést. Arra, hogy mennyibe is kerül egy tenyérnyi mozgó szőrcsomó, semmilyen piaci markecolós kaland nem készít fel minket, ami pedig a kiegészítőket illeti, nos, a világító ledekkel felszerelt mókuskereket nem ajánlom senkinek, sem a rozsdamentes acélból készült desing etető-itató tálakat. Abszurdum, de gyakorlatilag olcsóbb, ha kutyát veszünk, mint egy tizedakkora izét.

Hazaérünk az állattal. És pontosan tudjuk, hogy mindent mi fogunk csinálni, ami az állat életben maradásához szükséges. És pontosan tudjuk, hogy a kocsi anyósülésén gubbasztó, ijedt szemekkel figyelő lény várható élettartama nagyjából egy ostyából készült kalapácséval vetekszik. De megvettük, hazavisszük. És mindenki boldog, mindenki örül, az sem rontja el a pillanatot, amikor az új családtag csöndesen a szőnyegre üríti belei tartalmát, és a szeretet üli meg a nappalit.

Másnap reggelig, amikor is kelhetünk fel etetni, itatni, sétáltatni, almozni, ürüléket takarítani. Amikor pár hónappal később csöndesen böngésszük az internetet valami fájdalommentes állatkimúlasztási módszer után, már tudjuk, mekkora hibát követtünk el. Utólag persze könnyű okosnak lenni. És hogy megérte gyermekünk boldogsága a sok bosszúságot?