Készítsünk rákkeltő anyagoktól mentes ételeket!

2010. 04. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A táplálkozási szakértők véleménye szerint viszont ennek pontosan az ellenkezője igaz, mivel a legegészségesebb emberek, akiknél a legkisebb a rák kialakulásának lehetősége, mindig a lehető legjobb minőségű ételeket fogyasztják. Míg az észak-amerikai kontinensen általában sóval, cukorral és zsírokkal próbálnak ízesíteni, addig a világ többi része hagymát, gyógynövényeket és fűszereket használ.

Tanulmányok bizonyították, hogy bizonyos ételek olyan tulajdonságokkal bírnak, amelyek fogyasztása által az emberi test kevésbé lesz befogadó a rákbetegségek kialakulására. Ezekben az ételekben a molekulák hasonló terápiás hatással vannak, mint adott esetben a gyógyszerek. Például a zöldteában, a vörösborban illetve a káposztában található anyagok, amelyek pusztítják a ráksejteket.

A napi evési szokásainkban csupán néhány változtatásra van szükségünk, hogy felvegyük a rák elleni harcot. Íme három lépés, amely nyomán könnyedén elindulhatunk: 1. Együnk zöldséget, gyümölcsöt Már a nagyi is elmondta, a szüleink is ezt mondták, és igazuk volt. Együnk zöldségeket és gyümölcsöket! Magas vérnyomás és cukorbetegség esetén amiatt kell aggódnunk, hogy miből eszünk túl sokat, a rákbetegségek esetén viszont arra is oda kell figyelnünk, mi az, amit kihagyunk a rendszeres étkezések során - mint például a zöldségeket és a gyümölcsöket. Legyünk válogatósak Bár egészségesek, de nem minden zöldség és gyümölcs tartalmaz rákpusztító anyagot. A leghasznosabbak ebből a szempontból a következők: fokhagyma, kelbimbó, brokkoli, káposzta és a karfiol. Ezek tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek a karciogén (rákkeltő) összetevőket eltávolítják a szervezetből. A legjobb választások Más, hasonló jellegű ételek, amelyek a rákos sejtek növekedését gátolják: narancs, tengeri algák, kurkuma, gomba, szója, zöldtea és étcsokoládé. A szemét az szemét marad Csak a tisztánlátás kedvéért: a sültkrumpli és a chips nem számít zöldségnek, bármennyire szeretnénk is. Érdemes kimenni a helyi piacra vagy felkeresni a kisebb zöldségeseket a hétvégén, akiknél biztos a legfrissebb és legízletesebb zöldségeket és gyümölcsöket szerezhetjük majd be. 2. Fedezzük fel az étkezés apró örömeit A finom pörkölt íze fokhagymával, csípőspaprikával, sajtos-joghurtos pulykaszeletek, brokkoli krémleves ízesített zsemlekockákkal vagy barackkal töltött túrógombóc gyümölcsmártással - ki tudna ellenállni ezeknek? Lassítsunk Az evés régebben a családról, barátokról szólt, sőt, közösségi eseménynek minősült. Az egészségtelenséghez nagyban hozzájárul az is, hogy újabban 15-20 percet engedélyezünk magunknak egy-egy étkezésre, de akkor is valamiféle megmikrózott ételt lapátolunk be nagy sebesen. Tegyük a főzést családi eseménnyé Legyen alkalmanként Apa a felelős a család ebédjéért, sőt, még a gyerekek is beszállhatnak az étel elkészítésébe; ha már eléggé nagyok, akkor nyugodtan adhatunk nekik egy - számukra - elvégezhető feladatot, amely a konyhába csábítja őket. Persze ne legyen az, hogy kötelező az egész és teljes a szigor: nyugdtan lehet közben zenét hallgatni, a lényeg az, hogy alakítsuk úgy a főzést és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket, hogy jó móka legyen. Ha nem túl bonyolult, amit főzünk, mégis ízletesnek találjuk, akkor felfedezzük a főzés örömeit - ha pedig valamiben örömet találunk, azt minden bizonnyal szívesen tesszük meg majd újra a későbbiekben.

Le a mindennapos nassolásokkal Általában elmondható, hogy nem az ünnepek alatt nő meg az ételfogyasztásunk, hanem a mindennapi "apróságok" elfogyasztása során. Mitől gyarapszik a súlyunk? Az üdítőtől, amit naponta iszunk, a sült krumplitól, amiből hetente háromszor eszünk.  Lehet persze belőle enni, de nem folyamatosan, minden másnap. Ha délután megéhezünk, akkor együnk étcsokoládét vagy gyümölcsöt, és igyunk meg hozzá egy csésze teát. Készüljünk fel előre, és csomagoljunk magunknak valami egészségeset délutánra; ha ránkjön az ehetnénk (vagy az ihatnánk), akkor legyen kéznél valami, hogy ne kelljen a büfébe vagy a csoki/italautomatához sunnyognunk. Ha étteremben étkezünk, akkor érdemes felkeresni a legközelebbi görög vagy japán éttermeket; az ott kapható ételek tartalmazzák ugyanis a legtöbb és legegészségesebb zöldségféléket. 3. A ráksejt-pusztításban leginkább topon lévő ételek és italok listája Tengeri hínárok, algák: hazánkban nem túl népszerű alapanyagok, pedig alacsony a zsírtartalmuk, magas omega-3 és omega-6 értékkel bírnak. Ha legközelebb szusizni megyünk a bandánkkal, rendeljünk mellé algasalátát, vagy simán szerezzünk be belőle otthoni felhasználás céljából. Gomba: rengeteg fajtája van, amivel érdemes kísérletezni, persze azért arra vigyázzunk, hogy az ehető fajtából szerezzünk be. Szárított fajtájával szinte mindegyik bolt polcain találkozhatunk. Fűszerek és gyógynövények: nincs is jobb módja az ételek ízesítésének, mint fűszerekkel és gyógynövényekkel. Nyugodtan hajítsunk a hagyma mellé kurkumát vagy bazsalikomot a paradicsomszószhoz. Csoki: ezt mindenki imádja, viszont ha az egészséges életmódra hajtunk, akkor olyan fajta étcsokoládét válasszunk, amely legalább 70%-nyi kakaót tartalmaz, és persze mértékkel együk, hiszen egészséges mivoltától függetlenül elég nagy a kalóriatartalma. Vörösbor: jót tesz a kardiovaszkuláris rendszerünknek, persze csak akkor, ha mértékkel isszuk. Például egy-egy pohárral a zöldségekben gazdag ételünk elfogyasztását követően.

-NJ-



Szerző

donna.hu



Scroll to Top