A jóslatot a görögök isteni beszédnek tartották. Úgy képzelték el, hogy az ember előtt csupán a jelen lehet ismert, mert a múlt és a jövő rejtve van előtte, mintha egy labirintusban bolyongana, nem láthat előre és hátra. Az istenek azonban mindent látnak, mivel ők felülről szemlélik ezt a labirintust, a jós pedig az, aki az istenekkel áll kapcsolatban, valahol a földi halandók és az égiek között helyezkedik el.

Delphoi egyébként egy modern város volt a hellén világban, ahol egy szentély-együttest hoztak létre Apollón tiszteletére. Ő a művészetek, a jóslás, a ragyogó Nap, a halál és egyben a gyógyítás istene volt. Képes volt tegezéből kilőtt nyilaival pestist és dögvészt hozni az emberekre, de mégis, ha arra érdemesnek érezte az illetőt, megtisztította a bűnös lelket.

A mítosz szerint Apollón egyik papnőjét csodálatos jóstehetséggel áldotta meg, ő Püthia, aki állítólag a szentély padlójából áradó hallucinogén gázokat belélegezve, babérlevelet rágcsálva mormolta kétértelmű jóslatait, melyeket egy pap fordított a hallgatóságnak.

A tudósok úgy gondolták, hogy az oxigénhiány segíthette a papnőt a „jövőbe látásban”, az ókori leírások alapján vulkanikus kigőzölésekre gondoltak a kutatók, de ilyen jellegű nyomokat nem találtak. Később, az 1990-es évek végén, egy amerikai kutatócsoport metán, etán és etilén nyomára bukkantak: az etilén belélegzése serkenti a központi idegrendszert, így tudatzavart és eufóriát okoz.

Delphoi több mint ezer éven keresztül volt a görög világ vallási központja, jelentős társadalmi és politikai befolyással is bírt, fénykorát a perzsa háborúk és a gyarmatosítás idején élte, az i.e. 6-4 században. Az itt elhangzott jóslatok jellemzője, hogy sokszor nem csak az adott kérdésre adott feleletet – bár meglehetősen kétértelműt –, de sokszor általános életbölcsességeket is tartalmazott. A jósda homlokzatán is ilyen jellegű intések olvashatók: „a mértéktartás a legjobb dolog”, „semmit ne vigyél túlzásba”, „ismerd meg magad”. Apollón szent helyére egyébként is jellemző volt, hogy annak a félnek az oldalára állt jóslataival, aki nagyobb ajándékot tudott neki ígérni.

A jóslatok a legtöbb esetben így is, úgy is értelmezhetők voltak, az egyik leghíresebb példa erre, amikor Kroiszosz, líd király kérdezte, hogy indítson-e háborút a perzsák ellen, azt a választ kapta a papnőtől, hogy ha háborút indít, birodalmat dönt meg. A király azt, hitte, hogy a perzsákét, de tévedett. A jóslat végül is beteljesedett, csak nem Kroiszosz elképzelései szerint.

Máskor viszont teljesen egyértelmű jóslatok születtek. A görögök néma csodálattal adóztak, amikor egy-egy kinyilatkoztatás során olyan eseményekről értesültek, amelyek híre még nem ért el Delphoi-ba, ám néhány nappal később kiderült, hogy a jósnő előre tudta a választ. Valóban tudta: Delphoi-nak igen kiterjedt kémrendszere volt, hírvivőkkel, postagalambokkal, így sokszor hamarabb értesültek eseményekről, mint mások. Ám tudásukat arra használták fel, hogy elhitessék a néppel, hogy a jós látta a távolban történteket.

No meg arra is felhasználták „jóstehetségüket”, hogy beleszóljanak a fontos döntésekbe. Ha kellett, elvették a harcias kedvét valakinek egy borzalmas jóslattal, s ezzel kedveztek a másik félnek. Vagy olyan tettekre buzdítottak embereket, amely eredménye szintén a jósok, papok által kedvelt félnek kedvezett. Mert jósolgattak ugyan – kábulatban vagy anélkül –, de a papok ott is csak politikusok voltak valójában, akik saját hatalmukat és sikereiket egyengették.

Ám végül Delphoi befolyása az évek során jelentősen megkopott, filozófusok emelték fel szavukat az ilyen jellegű jóslás ellen. Később természeti katasztrófák, és a kereszténység térhódítása pecsételték meg a sorsát. Amikor Theodosius császár 385-ben betiltotta a jövendölést, Apollón szentélyének pompája és presztízse már a múlté volt.

Ókori források szerint az utolsó jóslatkérő II. Julianus Apostato római császár volt, aki a következő választ kapta a düledező szentélyben:

„Menj, követ, vidd hírül a császárnak:

A remekmívű szék darabjaira hullott,

S Phoebus már nem lakik itt.

Kiszáradt a szent babérfa,

Nem zenél többé a forrás,

A vizek hangja elnémult örökre.

Követ, mond el a császárnak:

Az új Isten elsöpörte a régi isteneket.”

Kapcsolódó anyagok: 

$$3051$$