KFT és a bábu

2009. 04. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kezdeményezés telitalálatnak bizonyult, hisz a példányok mintegy két nap alatt elfogytak országszerte. A new wave és az ironikus szövegek kultikus figurái az egyedülálló terjesztési mód mellett az elkészült anyagban is emlékezetest alkottak. A lemez hangulatának, elgondolkodtató és egyben humoros szövegeinek, fülbemászó dallamainak alapján a KFT klasszikusok kortársa is lehetne, ugyanakkor hangzásában, a dalok aktualitásában egy érett, mai anyag született.

Április 10-én, a PeCsá-ban igazi örömzenélést adtak elő a fiúk, ahol az új album számai mellett felcsendült az Afrika, az Elizabet, a Siker, pénz csillogás, a Balatoni nyár és még megannyi közönség kedvenc sláger.

A hangulatot a szintén közkedvelt és rutinos Géniusz együttes alapozta meg. Koncertjük rövid, de érzékeny nyitánya volt az estének. A hazai klubzenekarok egyik legjobbjaként, közvetlen, emberközeli koncertjeikkel értékes színfoltot képviseltek a hazai rock-underground vonalban. A Kft-től rockosabb stílus jó kiegészítője volt az estének, hiszen az értékekhez való hozzáállás, a közönség megszólítása lényegileg a Géniusznál is ugyanaz, csak más köntösbe öltözik. A három muzsikus a koncert színpadáról szinte egyenesen a stúdióba indult, hiszen - állításuk szerint - korszakalkotó negyedik albumukat készítik "Kincskereső" címmel.

A program az alternatív pop-rock kedvelőknek igazi csemege.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top