Az elmúlt napok egyik legnagyobb vitát kiváltó híre volt, hogy egy iskolás gyermek fizikatanárát az órán megrugdosta, megverte. Utólag kiderült, hogy ez nem volt egyedi eset, a fizikaórák szerves részét képezte a tanár bácsi ütlegelése és gúnyolása.

Jöttek is a magyarázatok: nem rossz ez a gyerek, csak színjátszó körbe jár, és szeret szerepelni, keresi a helyét. És a szülők a felelősök. Vagy az iskola. Vagy a tanár. Mindenki keresi a bűnöst, pedig lehet, hogy nem is egy személyt kellene ezért bűnbaknak kikiáltani?

Lássuk be, hogy ma az iskolákban – sőt, óvodákban – folyó oktatás és nevelés körülbelül a gyermekek 25%-nál sikeres, a kialakított rendszer, a módszertan, a szervezet felépítése csak a gyerekek negyedénél eredményes. Ugyanis ennek a rendszer az alapja, hogy rossz felszereltségű intézményekben, rossz fizetésért, sokszor csak kényszerből ott dolgozó tanárok tanítanak, oktatásuk lényege pedig kimerül annyiban, hogy elmondják az anyagot, oszt’ nosza gyerek, tanuld meg otthon. Ha pedig nem megy minden simán, jön az intő, az egyes, üzenet a szülőnek: ugyan már kedves apuka, anyuka, nevelje meg végre a gyermekét!

Az egyetlen pozitív dolog a mai oktatási rendszerben, hogy számtalan elkötelezett tanár harcol minden nehézség ellenére, akik képesek a tanulók érdeklődését felkelteni, figyelnek a rájuk bízott gyermekek fejlődésére, igyekeznek segítséget nyújtani még a szülőknek is. Ám még ők is szétteszik kezüket: nincsenek nevelési eszközeink, a gyereknek mindent szabad, mi pedig semmit nem tehetünk – mondják. Mintha a nevelés egyetlen eszköze a kobakra mért ütés, a kézre csapás, a pofon vagy a sarokba állítás lenne. Pozitív megerősítés? A gyermekek figyelmének lekötése? Motiválás? Persze, ezek sokkal körülményesebb, és lassabban ható módszerek, ám messze sikeresebbek is! És az is igaz, hogy 30-40 gyerekkel, egy igen szoros órarend mellett képtelenség ezeket alkalmazni.

De miért ír például egy tanár néni a másodikos kislány ellenőrzőjébe olyat, hogy a gyermek tiszteletlen vele? Egy példás családból származó – otthon semmilyen agressziót nem látó –, épp szabálykövető korszakában lévő lányka miért tiszteletlen? Mit tett a tanár néni azért, hogy az eltelt hónapok alatt teljesen kihunyt a tisztelet a kislányból? És mit tehet a szülő? Nem lehet parancsra se szeretni, se tisztelni senkit… És ez csak egy példa, százat lehetnek felsorolni.

Itt kezdődnek valahol a gondok, egészen kis korban, amikor az iskola igyekszik lerázni magáról a nevelés feladatát, s ráhárítani a rosszat, a bajt a gyerekre, szülőre. Később, amikor pedig majd kamaszkorba lép a gyerek, csodálkoznak, hogy mit tesz. Én nem csodálkozom.

Kapcsolódó anyagok:

$$211$$

$$144$$

$$256$$