Kicsi Skorpió

2009. 11. 01.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Skorpió gyermek a rajta elkövetett sértést soha sem felejti el, még felnőtt korában is emlékezni fog rá. Ha valahol, itt van igazán helye a következetes nevelésnek. A bosszúállási hajlamot határtalan szeretettel ki kell nevelni a kicsiből. Már koragyermek korában meg kell próbálni leszoktatni arról, hogy gunyoros, csípős megjegyzéseivel társait szurkálja, mert ezt megteszi akkor is, amikor semmi oka sincs erre, amikor a vele szemben álló még csak nem is ellenszenves neki.

A Skorpió gyermek nevelésére kell talán a legtöbb figyelmet szentelnünk. Ha nem figyelünk eléggé, akkor sajnos sokat fog füllenteni, sőt, akár kétszínűvé is válhat.

Sokszor halljuk, hogy a Skorpiók agresszívak, uralkodók, rombolók, önzők, pedig ez közel sincs így. Akik ezt állítják, kicsit túl könnyen elfelejtik, hogy a Skorpiók is már gyermek koruktól kezdve a környezetük befolyása alatt állnak, és ugyanazokkal a hatásokkal kerülnek szembe, mint más gyermekek. Ám reagálási módjuk az, ami sajátos.

A Skorpió gyermek a világ középpontjának képzeli magát, és nagyon gyorsan élénk érzékenységet fejleszt ki magában a világ iránt, mintha rendkívül finom intuíció vezetné, mely megláttatja vele a lények és a dolgok közötti kölcsönös összefüggést.

A Skorpió másoknál is kevésbé szeret gyengének látszani. Létfenntartási ösztöne, egyénisége nem egyeztethető össze a gyengeséggel.

A kicsi Skorpió már igen korán fogékonnyá válik a nyelvi finomságokra ezeket játéknak tekinti, melyeket mesterfokon művel. Így hamar be tud kapcsolódni a felnőttek beszélgetésébe, mely egyébként sokkal inkább vonzza, mint a gyermekek társasága.

Mindenek előtt tisztában kell lennünk azzal hogy a Skorpió gyermek beleérző képessége nagyon fejlett. Sokszor kell ezt számításba venni, nem szabad egyszerűen képzelődésnek nyilvánítani, mert ez lesz a kényelmesebb, hanem alaposan és lelkiismeretesen kell utána nézni, van-e alapja a gyermek képzelődésének, elbeszélésének.

A Skorpió gyermeknél nem szabad takarékoskodni az elismeréssel, és dicsérettel, feltéve, hogy azt valóban meg is érdemli. Ezzel hallatlanul fel lehet csigázni munkakedvét, igyekezetét.

A Skorpió a legintelligensebb jegy. Nemcsak jó felfogóképességgel rendelkezik, hanem nagy a tudásszomja is. Mindenképpen segítsük elő, hogy minél többet tanulhasson. Ügyeljünk viszont arra, hogy amit tanul, a megfelelő, helyes és komoly legyen, mert a Skorpió gyermek elméje nemcsak a jóra, hanem a rosszra is egyaránt fogékony.

Nincs veszélyesebb, mint egy rosszul nevelt Skorpió gyermek. A legnehezebb az ellentétek kiegyenlítése, mert nála pillanatok alatt a szeretet átvált gyűlöletté. Csak türelmes szelídséggel szép szóval és szeretettel lehet nevelni, ezért a nevelés munkája is hosszadalmas. A Skorpió gyermek aránylag könnyedén tud megküzdeni az élettel. Akadályoktól nem riad vissza.

Nevelésében két nagyon fontos szakasz van:

Az első a szobatisztaságra nevelés időszaka. Ha a szülők túl nagy figyelmet fordítanak a kicsi Skorpió biliztetésére, akkor ő gyorsan felméri a visszatartási képessége okozta aggodalom jelentőségét, és azt zsarolásra tudja majd használni. Ha a szülők nem figyelnek annyira oda, akkor „elengedi magát”, hogy magára vonja a figyelmet.

A második nehéz időszak, amikor elkezd majd érdeklődni a szexualitás iránt. Szexualitásuk nagyon korán felébred, korán kell elkezdeni felvilágosítani, és emellett fontos a kellő felügyelet is, mert a Skorpió ember életében a szerelem játssza a legfőbb szerepet mindenféle formában és megnyilatkozásban.

Véletlenül se tegyünk a Skorpió gyermeknek rosszalló megjegyzéseket, mert nagyon érzékeny erre. Válaszoljunk neki minden kérdésére egyszerűen világosan, fogadjuk el kielégíthetetlen kíváncsiságát, és kezeljük ezt a kérdést egészségesen és közvetlenül.

A Skorpió mindegy, hogy hány éves, gyűlöli a tabukat, leginkább akkor kap kedvet áthágni a szabályokat, ha tiltunk neki valamit. Nagyon vonzzák a szokatlan, morbid hátborzongató, groteszk, furcsa, pikáns dolgok – főleg kamasz korában.

Akárhogyan is alakulnak a dolgok, ne higgyünk a Skorpió gyermekünket körülvevő látszatnak. Gyengéd és nagyon bátor gyermek. Viszont ezeket a tulajdonságokat csak ritkán, különleges alkalmakkor mutatja ki, csak azoknak, akikben megbízik. A helyesen nevelt Skorpió gyermek a legkiválóbb felnőtté válhat, és nagy alkotásokra képes.

Kreatív karácsonyi ajándékötlet: készíttesd el szeretteid horoszkópját a Donna asztrológusával, Németh Ágival! Írj neki a triamos@beltav.hu email címre! 1000Ft/oldal. 

Ha csupán egy-két kérdésre szeretnél azonnali választ kapni, akkor hívd a őt a 06-90-189-185-ös emeltdíjas telefonszámon 350 Ft/perc.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top