Anya, apa! Őt választom! – mutat rá a kis kezeivel a gyerkőc az újonnan választott családtagra. Hat testvére közül ő volt a legkisebb. Félt, nem kell majd senkinek, de akkor jött a jó szagú kétlábú és magához vette. Cukorkaszag lengte körbe, meleg kuckó várta minden este, családja szerette és boldog volt. De egy nap, nagy vihar volt, és ő megijedt. Nem tudta mit tesz, de csak futott és futott. Átugrott a kerítésen és kiszaladt egyenesen a sötét éjszakába.

Reggel minden olyan furcsa. Ismeretlen szagok és zajok veszik körbe. És akkor jön felé egy kétlábú. De nincs cukorkaszaga, és valami különös félelem járja át. Hurkot akaszt a nyakába és viszi. El a sintértelepre.

A sintér nem állatvédő. Még csak nem is állatbarát. Sötét és összezsúfolt ketrecekbe gyömöszölik a begyűjtött kutyákat, akik a félelemtől reszketnek, és nem tudják, mi történik velük. Ez elég sokk lenne egy kutyának egy életre, de ezzel koránt sincs vége. A sintér nem foglalkozik azzal, hogy esetleg egy házikedvencről van szó, vagy egy olyan kutyáról, aki a világot jelentette egykor a gazdájának.

Szabályok vannak. A befogott állatot 14 nap múlva elaltatják, ha nem jön érte a gazdája, vagy nem fogadják örökbe. Sajnos kevés gazdi gondol arra, hogy sintértelepen keresse elkóborolt kedvencét. Így az állatnak marad a szűk ketrec és a rettegés. Várakozás arra, hogy elaltassák. Mert nem sokan szeretnek sintértelepről kutyát befogadni. Az állatmenhelyek népszerűbbek, pedig a sintértelepen lévő állatok nem rosszabbak a többieknél.

A fő különbség viszont elrettentő. Míg a menhelyen több ideje is van a kutyusnak, hogy rátaláljon egy szerető gazdi, addig a sintértelepen a 14 nap leteltével elaltatják őket. De lehet hamarabb is, mert szabályok vannak ugyan, de hát kevés a hely, meg amúgy is halottan hozták be azt a kutyát. Volt már példa arra, hogy egy sintértelepen egyszerűen fejbe lőtték a kutyákat, és nem vártak arra, hogy kétségbeesett gazdájuk rátaláljon, vagy valaki magához vehesse. A legrosszabb az, hogy ezek az állatok várnak. Reménykednek, hogy megjelenik a ketrec rácsai előtt a cukorkaszagú kis gazdi, és hazaviszi őket.

Az Orpeus Állatvédő Egyesület, azon dolgozik, hogy ezekre a kutyákra is élőlényként gondoljanak. Prevenciós programjukkal azt szeretnék elérni, hogy a sintértelepek állatvédők kezébe kerüljenek, ne pedig olyan cégekhez, akiknek nem számítanak az állatok. Mert a sintértelep üzemeltetése is üzletté válik. Nem egyszer hallani, hogy sintértelepi kutyákkal kereskednek, holott aki onnan akar elvinni kutyát, az ingyenes, vagy jelképes összeget kell érte fizetnie. De nem 20- 30 ezer forintokat. Sajnos a szívtelenség és a közöny nem csak embertársainkra irányul. Egy kutyát egy ilyen ember még inkább nem vesz számba. Bottal üti, megmérgezi, fejbelövi. A kivégzések repertoárja végtelen. Ha már csak a hírekből értesülünk az ilyen esetekről, akkor már késő. Meg kell előzni őket.

Figyeljünk, és vigyázzunk állatainkra. Ne tegyük ki felelőtlenül az utcára megunt kedvencünket, hanem igyekezzünk új otthont találni neki. Gondolkozzunk. Ha pedig elveszett a kutyusunk érdeklődjünk a sintértelepeken személyesen. Nincs annál boldogabb pillanat, mikor a kutyus és gazdája újra egymásra talál. Leírhatatlan.

(A szervezetről bővebben: www.ebrendeszet.hu)

Kapcolódó anyagok:

$$395$$

Kapcsolódó fórum:

$$f1272$$

$$f409$$