A csecsemő mellkasa – érdekes módon – szinte alig mozog az egyes lélegzetvételek alkalmával. Ez azért van, mert a csecsemő bordái még másképpen állnak, mint a felnőtté, és ezért csak kicsit mozdulnak el a légzéskor.

A csecsemő tehát elsősorban a mellkast és a hasüreget elválasztó rekeszizom fel-le mozgatásával lélegzik. Ez az oka annak, hogy ha a hasa nagyon tele van, vagy a belei levegővel teltek, puffadtak, akkor nehezebben tud lélegezni.

A csecsemőnek egyébként is szaporább a légzése, mint a nagyobb gyermekeké, vagy éppen a felnőtteké. Ez azért van, mert alig tudja tágítani a mellkasát, a tüdejét. Ha a szervezetnek valamilyen oknál fogva több oxigénre van szüksége, akkor a csecsemő légzése nem tud mélyebb lenni, csak szaporább.

Tehát, ha valamilyen okból (pl. láz esetén) több levegőre van szüksége a csecsemőnek, vagy beteg a tüdeje, és csak kevesebb levegőt tud egyszerre befogadni, akkor a normális percenként 28-36-ot lélegző csecsemő sokkal szaporábban: egy perc alatt 60-80-szor vesz levegőt. (A felnőtt ember átlagosan 16-ot lélegzik percenként).

A légzés szaporaságából tehát következtetni lehet arra, hogy valamilyen betegség miatt a kicsinek légszomja van.

Nátha esetén eldugul a csecsemő orrocskája. Ilyenkor nehezen tudja beszívni a levegőt. A csecsemők elsősorban az orrukon lélegeznek, és csak bizonyos idő után jönnek rá, hogy a szájukon keresztül is tudnak lélegezni. Emiatt, ha az orruk eldugul, nagyon kellemetlenül érzik magukat, nyugtalanok, mert – alvás közben csukva lévén a szájacskájuk – nehezebben jutnak levegőhöz a váladékkal telt orrnyíláson keresztül. A csecsemők kedves, pisze orrocskája amúgy is igen szűk nyílást ad a levegőnek, ha meg valami belekerül, az igen hamar elzárja a levegő útját. Ilyenkor hangosan szuszog a baba, nehezen szopizik, és nyugtalanul alszik.

Ha valami a légutak további részében, tehát például a gégében akadályozza a levegő bejutását, akkor rendszerint már erőltetetten, mellkasnak minden izmát igénybe véve, nyitott szájjal lélegzik a kisbaba.

Ha a légzés hangos, sípoló, vagy érdesen hangzó – ilyenkor a sírás hangja lehet rekedt, de tiszta sírási hang mellett is létrejöhet ez a nehéz légzési forma, – természetesen sürgős orvosi segítségre van szüksége.

Megváltozik a megszokott légzés akkor is, ha a tüdő beteg. Ekkor a gyermek szaporán lélegzik, és a kilégzés végén rövid kis nyögéssel löki ki tüdejéből a levegőt. Orrocskája is kitágul minden belégzéskor. A szükségesnél kevesebb levegőhöz jut ilyenkor a szervezet, ezért az arcszín sápadt,  kissé szürkés árnyalatú. Az ilyen állapot súlyos tüdőgyulladás jele lehet, ezért minél előbb mutassuk meg orvosnak a kicsit.

Van egy másféle légzési zavar, amelyben nem annyira a levegő beszívása, hanem inkább a kilégzés nehéz. A gyermek erőltetetten, hangosan lélegzik, és minden kilégzéskor sipolás hallható. Hasonlít az öreg emberek asztmás légzéséhez. Gyermekkorban is asztmának nevezzük az ilyen légzést, amely abban különbözik az idősebb kori asztmától, hogy túlnyomórészt nem önálló betegség, hanem a gyermek hajlamával kapcsolatos kísérő tünete a tüdő és a hörgők gyulladásos megbetegedésének.

Ez az asztmás hajlam négy-hat éves korára el szokott múlni. Az erre hajlamos gyerekek asztmás légzése többször is jelentkezik, szinte minden megfázáskor. Ezért a szülők lassanként hozzászoknak ehhez a tünethez, megtanulják a vele kapcsolatos teendőket. Az első alkalmakkor azonban a tünetek eléggé nyugtalanítók, és – tekintve, hogy nemcsak egyszerű megfázás, hanem esetleg tüdőgyulladás is lehet az asztmás légzés oka – ne várjunk az orvosi vizsgálattal sokáig.

Kapcsolódó anyagok:

$$2834$$

$$2832$$