Majdnem ránkesett egy űrszikla tegnap

2011. 06. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Busz méretű aszteroida csapódott a Földbe tegnap. Majdnem. Megint.

Míg mi a vadabbnál vadabb világvége teóriákat hallgatjuk „idelent”, addig „odafent” szinte észrevétlenül suhant el egy busz méretű szikladarab hétfő este. A 2011 MD kódszámú kisbolygó mindössze 12.000 kilométerrel a Föld felett haladt el, ami ugyan jócskán kívül esik bolygónk légkörén, és az exoszféra „alsó széle”, de még így is harmincszor közelebb van, mint a Hold. A 2011 MD még a GPS műholdakat is alulról súrolta.

A csillagászok természetesen észrevették a 2011 MD-t és egy ideje már figyelemmel követték. „Nem volt ez olyan különleges eset a „földközeli” aszteroidák észlelésében. Mostanában is öt olyan objektumot figyeltünk meg, ami még ennél is közelebb jött hozzánk. Az egyik ténylegesen be is csapódott.” – mondta Ben Weiss, az MIT kutatója. Weiss szerint a 2011 MD-hez hasonló méretű objektumok öt-tízévente megközelítik bolygónkat, nagyjából 50 évente pedig egy-egy ilyen el is találja.

 Fotó: Ernesto Guido, Nick Howes és Giovanni Sostero  

Sok tudós szerint a kisbolygó akkor sem jelentett volna veszélyt ránk nézve, ha közelebb kerül a földfelszínhez, mert darabjaira esett volna és elég a légkörben. Ben Weiss azonban más véleményen van: „Egy robbanáshoz és egy kellemes méretű kráterhez vezetett volna. Nem akarnád, hogy egy ilyen landoljon Manhattanben.” – nyilatkozta a tudós.

Pár éve például a 2008-as TC3 nevű aszteroid csapódott a Földbe. Ez az  objektum nagyjából feleakkora volt, mint most a 2011 MD. A csillagászok 24 órával azelőtt fedezték fel, hogy felizzott az atmoszférában, a becsapódás után pedig összeszedték a darabjait a szudáni sivatagban.

„Előbb vagy utóbb egy nagyobb darab el fog minket találni.” – szögezte le a kevéssé megnyugtató konklúziót Weiss.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top