Nem akartam én semmi komolyat, csak gondoltam múlathatnánk együtt az időt. Nem szerettem volna világraszóló lagzit, de könyörgöm, még csak egy nyamvadt párkapcsolatot sem. Csak az egyik visszatérő álmom és egyben viszonylag kevés férfibarátaim egyike volt Ő.

Amikor egy bormámoros nyári estén úgy döntöttem, hogy színt vallok, akkor még úgy tűnt, hogy neki is ugyanaz fogalmazódott meg a szőrös agyában, ami az enyémben. Másnap reggel azonban nem várt és számomra teljesen érthetetlen erkölcsi tanmesével állt elő. Trillázta, hogy szerinte ez az egész mégsem jó ötlet, és hogy nekünk egyáltalán nem kéne összejönnünk. A meglepettségtől teljesen megsemmisülve álltam. Nem értettem, hogy mégis mi változhatott meg tegnap óta, amikor még arról beszélgettünk, hogy talán újragondolhatnánk ezt a köztünk lévő baráti viszonyt. Nem sokkal később aztán kiderült, hogy mi is a baj. Hosszú percekbe telt, mire felfogtam, hogy a srác pontosan azt nem akarja, hogy elromoljon a barátságunk.

        Korábban nem hittem, hogy ilyen létezik. Sejtettem, hogy lesznek még dolgok, amikkel a férfiak meg tudnak majd lepni, erre azonban nem számítottam. Magamtól sosem jutott volna eszembe az, hogy azért fosszam meg magam egy jó kis kalandtól, esetleg egy kisebb románctól, mert ha az neaggyisten mégsem működik, vagy esetleg rosszul sül el, akkor odaveszik majd a korábbi barátság is. Mindig a számomra nem kívánatos személyek leépítésére játszottam ki a „Legyünk-barátok” kártyát. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem kell beérnem kevesebbel, mint ami lehetne. Ráadásul ezek után majd minden megy tovább a régi kerékvágásban?     Természetesen nem ment. Akárhányszor csak találkoztunk feszültség volt közöttünk, kínos volt szóba hoznunk, de mégiscsak beszélni akartunk róla. Ő is tudta, én is tudtam, mégsem történhetett semmi, mondván, jobb lesz ez így.      Egy hónap telt el őrült sóvárgásban, vágyakozásban és várakozásban. Végül arra gondoltam, hogy felteszem neki azt a kérdést, amit talán nem volna szabad. Azt, hogy mégis meddig lopjuk még egymás idejét? Mire rászántam volna magam, hogy ismételten felfedjem a lapjaimat, addigra ő már továbblépett. Azóta egy olyan lánnyal ápolja a jóviszonyt, akivel nem nagy baj, ha később nem fog működni még a haverkodás se. A mi féltve őrzött barátságunk pedig úgy ment tönkre, hogy éppen a legjobb részeket hagytuk ki és pontosan oda jutottunk, ahová nem akartunk!