Mazsolás - túrós kifli

2009. 12. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók: 8 kicsi kifli 25 dkg tehéntúró 4 dl kefir 5 dkg mazsola 1 alma 4 evőkanál sárgabarack lekvár 1 tojás 1 citrom leve és reszelt héja ízlés szerint kevés porcukor csipetnyi só.

A kiflik mindkét végét levágjuk, és fakanál nyelével kitoljuk a kiflibelet. A puha belet egészen apróra vágjuk és összekeverjük az áttört túróval. Hozzáadjuk a 2 dl kefirt, a sárgabaracklekvárt és a megmosott, leszárazott mazsolát. Sóval, reszelt citromhéjjal és kevés citromlével ízesítjük, majd a felvert tojást is hozzákeverjük.

A kifúrt kifliket megtöltjük az ízes krémmel. Kis tepsit kevés margarinnal kikenünk, és a megtöltött kifliket belehelyezzük, jó szorosan egymás mellé. A megmaradt krémhez hozzákeverjük a megmaradt kefirt, kevés cukorral és csipetnyi sóval, reszelt citromhéjjal ízesítjük, majd leöntjük vele a kifliket.

10 percig hagyjuk a tepsiben, ezalatt a kifli héja magába szív a krémes öntetből egy keveset. Ezután előmelegített, közepesen forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a mártásba szúrt hurkapálcára már nem ragad az öntetből. Tálalás előtt kevés porcukorral meghintjük, és melegen tálaljuk.

Nagyon gusztusos és finom, kiadós és nem drága meleg tészta, amely egy leves után második fogásnak is megfelelő. Bő egy óra alatt elkészül. Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Sepsi Szilvia, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top