Ha másnak a gyereke meleg, az nem igazán érdekel minket. De mi lenne a reakciónk, ha kiderülne a gyermekünkről, hogy a saját neméhez vonzódik? Még a toleránsnak, és a nyitottnak  mondott szülők is meglepődnének, ha a gyerekük egyszer csak eléjük állna, és azt mondaná meleg vagyok! Vagy, ha az utcán kézen fogva bukna le aktuális párjával, esetleg számítógépén lelnénk meleg tartalmú oldalakat. Megpróbálnánk abban bízni, hogy csak átmeneti dolog, divatból csinálja vagy kitagadnánk őt? Mit kérdeznénk tőle? Hogy csak a saját neméhez vonzódik, vagy van esély rá, hogy másként alakul a jövőben? És mit kérdeznénk magunktól? Hogy hol ronthattuk el, vagy hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy ne így legyen?

Első reakció gyakran a sokk, nem is tudjuk hova tegyük ezt az információt. Egy kis időnek el kell telni, hogy tudatosodjon bennünk a dolog. Később a düh veheti át ennek a helyét, annak a gondolata, hogy hogyan lehet az hogy a mi gyerekünk meleggé vált. Az anyák gyakran jobban viselik ezt a hírt, az apákkal szemben, akik felelősöket keresnek. Ki rontotta meg a fiát vagy a lányát, miért nem változtat ezen a gyerek maga? Vetődik fel bennük a kérdés. Itt tévednek a legnagyobbat a szülők. Ezt nem választják a fiatalok, nem egy olyan életstílus, amit oly könnyedén le lehetne vetni, mint egy cipőt. Aki megpróbálkozik mások kedvéért vele, lehetséges hogy átmenetileg elnyomja magában, de örökre nem titkolhatja saját maga előtt sem mivoltát. Következő lépéskor a szülő hajlamos depresszióba esni. Saját magát okolja, hogy nem volt a gyereke mellett, mikor mindez történt, majd ráébred arra is, hogy nem dédelgetheti majd az unokáját, emellett a gyerekének mindig is szembe kell majd néznie a többi ember rosszindulatával.

A serdülőkorban lévő tini is megijed saját érzéseitől. Végig kell járni egy utat, amíg eljut addig, hogy saját maga is belássa nemi identitását. Megpróbálhatja leplezni, elrejteni vágyit, de hazugságban mégsem élhet egy életen keresztül. Az elfogadással sem jött el a nagy boldogság, minden átértékelődik, amit eddig tanult nemi szerepekről. Azt hinné az ember, hogy a gyereknek saját magának bevallani a legnehezebb, de akkor miért van az, hogy a szülőknek olyan nehezen mondják el, mi is a helyzet? Még nem eléggé nyitott a társadalom erre, mint ahogy a szülök nagy része sem az.

A szülő mindentől  szeretné megvédeni gyermekét. Ebben a helyzetben el kell fogadniuk, hogy az azonos neműek nem választják ezt az életformát. Elég a gyereknek megszenvednie a társadalom tagjainak megítélésével, a családjától inkább támogatást vár, erre lenne leginkább szüksége. Az egymással szembeni toleranciának, az elfogadásnak kellene elsősorban az élen állnia. Színes világban élünk, ahol mindenki szabadon akarja úgy élni az életét, ahogy ő szeretné. Az előítéletek és a korlátok miatt viszont ennek még nem mindenhol jött el az ideje. Az emberi tényező az, ami még mindig megakadályozza a változást.

-Torma Timea-