Mi köze a Jurassic Parknak Pearl Harborhoz?

2010. 08. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Mind a kettőről egy-egy, a maga nemében nagyszerű filmalkotás juthat az eszünkbe. Ám a feltámasztott dinókat egy egészen más nézőpontból is összeköthetjük az amerikai haditengerészeti támaszponttal, melyet 1941. december 7-én Japán egy meglepetésszerű támadással kis híján a földdel tett egyenlővé, és ezzel arra ösztönözte az USA-t, hogy a szövetségesek oldalán beszálljon a második világháborúba.

A rögtönzött történelemóra után azonban kanyarodjunk vissza az alapkérdéshez: Hollywoodon kívül mi köze a Jurassic Parknak Pearl Harborhoz? A megfejtés: Hawaii.

A szóban forgó haditengerészeti kikötő ugyanis Hawaiion található, és Steven Spielberg is itt forgatta az annak idején oly sokak fantáziáját meglódító filmjét.

Ha már Hawaiion vagyunk, időzzünk is el itt egy kicsit. Az mindenki számára köztudott, hogy az Egyesült Államok 50. tagállama (1959. augusztus 21-én csatlakozott az Államokhoz) nem összefüggő terület, hanem tulajdonképpen egy vulkanikus eredetű szigetcsoport. Azzal se mondunk semmi újat, hogy a világ egyik legfelkapottabb üdülőhelye, évente 6-7 millió turista keresi fel.

Nem is az általánosságokat szeretnénk bemutatni, hanem a nagyobb szigeteket sorra véve, egy-egy érdekességet kiemelve barangoljuk be a Csendes-óceán eme egzotikus szegletét.

Hawaii

A Nagy Szigetnek is becézik, lévén a szigetcsoport legnagyobb szigete a maga 10 450 négyzetkilométerével. Vulkanikusan még ma is aktív, így területe folyamatosan növekszik. Hegycsúcsai 4000 méteres magasság felett karcolják az eget, és ennek köszönhetően a hó se ismeretlen fogalom a szigeten.

Oahu

A gyülekezőhelynek is becézik, nem véletlenül. Az állam lakosságának 75%-a ugyanis itt él, itt található a főváros, Honolulu, a vakítóan fehér homokjáról ismert Waikiki beach és a fentebb már említett Pearl Harbor is.

Maui

A celebek közkedvelt üdülőhelye a Völgyek szigeteként is ismert. Itt van a világ legnagyobb alvó vulkánja, a 3000 méter magas Haleakala, ami a szakértők szerint 200 év múlva ismét ki fog törni.

Kahoolave

Azaz a Célsziget. A mindössze 116 négyzetkilométeres szigeten 1500 éve halászok éltek, az újkor azonban katonai kiképzőközpontot faragott belőle, melyet 1990-ben számoltak fel. A terület 1993 óta rezervátum, de mivel az ott maradt bombák és lőszerek hatástalanítása még mindig folyik, egyelőre nem látogatható.

Lanai

Az Ananász-sziget, és gondoljuk, nem árulunk el nagy titkot, hogy azért hívják így, mert az ananásztermelés az egyik fő profilja. Lanai egyébként 98%-ban a Castle & Cooke cég tulajdona. A sziget a köztudatba 1993-ban vonult be,amikor  a Windows-mogul, Bill Gates itt mondta ki a boldogító igent.

Molokai

A barátságos szigetként emlegetik, déli csücskét pálmafák, halastavak és korallzátonyok szegélyezik. Molokai nagy részét a cukornádat és ananászt termelő Molokai Ranch birtokolja.

Kauai

Naponta többször is esőre kell számítaniuk az ide látogatóknak. A nagy mennyiségű csapadék következtében pedig hihetetlenül dús növényzet fejlődött ki Kauain, ezért is hívják Kert-szigetnek. Itt forgatták a Jurassic Parkot is.

Niihau

A Tiltott sziget. Alig több mint 100 lakossal büszkélkedik, akik kagylóékszerek készítésével keresik meg a mindennapi betevőjüket. A sziget egyébként teljes egészében magántulajdon, a skót Gay és a Robinson család birtokában van.

Hawaii: napsütés, tengerpart, aloha – reméljük, ezután már nem csak ez fog eszünkbe jutni a polinéziai szigetcsoportról.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top