Milyen legyen a férfi?

2008. 06. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Természetesen érthető, hogy fontos az anyagi biztonság, hiszen a nőkbe genetikailag kódolva van, hogy a legerősebb, a legrátermettebb férfit válasszák. Szerencsére, ma már nem kell a szó legszorosabb értelmében megküzdeni egy nő kegyeiért, a stabilitás érzetét manapság már egy jól fizető állás is megadhatja. Ez tiszta sor. De fontos ez annyira, hogy minden egyéb eléhelyezzünk? A válasz sokunkban az, hogy nem igazán. Vegyük hát sorra, mi az, ami előny, ha a férfi meg akarja hódítani „gyengébbik” nem egy tagját!

Amikor először meglátunk valakit 3 másodperc alatt eldöntjük, hogy az illető szimpatikus-e vagy sem, tehát az első, bármennyire is tagadjuk, a külső. Végül is honnan kéne tudnunk, hogy milyen belső értékei vannak, milyen a humora, vagy hogy mik érdeklik mikor még egy szót sem váltottunk? Megjegyzem, a külsőbe nem csak a sárm tartozik bele, hanem az egész megjelenése. Például az öltözködés utal az ízlésére is, és hogy tiszta-e a ruhája, keze, körme, cipője – nos, ez azonnal sok mindent elárul.

Legyen határozott fellépésű, tűnjön magabiztosnak, még akkor is, ha a férfi is annyira izgul egy randin, mint egy nő. De ez ne menjen át arroganciába vagy önimádatba, mert bár nincs baj az exhibicionizmussal sem, de csak mértékkel. Miután lehengerelt minket határozottságával, fellépésével szívesebben bocsátunk meg neki apró „szépséghibákat”.

A legtöbb nőt vonzza, ha egy férfi ambiciózus, vannak tervei az életével kapcsolatban, és elég „erősnek” is tűnik ahhoz, hogy ezeket megvalósítsa, valószínűleg a már említett biztonság utáni vágy miatt tetszik ez nekünk. Alapvető elvárás sok nőnél az intelligencia, és bár nem születhet mindenki atomfizikusnak, a „józan paraszti ész” elvárható. A túlzott komolyság azonban olykor kiábrándító, ki szeretné móka és kacagás nélkül leélni az életét? Iszonyúan fontos a jó humorérzék, ami azért néha rosszul is elsülhet. Sajnos, vagyis inkább hál’ istennek, nem minden ember fogékony ugyanazokra a poénokra, tehát ha még nem ismerjük a partnert, finoman humorizáljunk. Ezzel főként a férfiaknak kell vigyázni, nem minden nő nevet a disznó vagy a szőke nős vicceken.

Még a kevésbé romantikus nők is szeretik az apró figyelmességeket, ajándékokat. Az első randira se rossz ötlet egy szál virággal beállítani, bár ez azért ne vörös rózsa legyen.

Egy férfi mindig legyen udvarias és figyelmes.

Nem érdemes hamis képet festeni a személyiségről vagy a hobbikról, ez mindkét nemre igaz, mert ha csak nem egy éjszakáról van szó, akkor később úgyis kibukik és sokkal rosszabb hazuggá válni, mint mondjuk dohányosnak lenni, vagy olyan valakinek, aki nem szeret olvasni. Nem olyan nagy dolgok ezek ahhoz, hogy megérje.

Kapcsolódó anyagok:

$$599$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top