Ha jól emlékszem Angliából hódította meg a világot, és hamarosan már nálunk is hordták a lányok. Bár minden férfi kimondva, kimondatlanul rajongott érte, a szigorú és rosszlábú feleségek hatására – gondolom én –, mégis mindenféle támadással jöttek elő az okoskodó erkölcscsőszök. Kitalálták például, hogy, azoknak a nőknek, akik télen miniszoknyában járnak, vastag lesz a combjuk, mert a hideg elleni védekezésképpen, vastag zsírréteg fog lerakódni az inkriminált részeken. Szerencsére ez a csajokat nem izgatta, és megmutattak majdnem mindent a bugyijukig. De érdekes módon, csak addig. A legszebb részt továbbra is burkolat fedte. Csak találgatni lehetett, hogy a szoknya alatt milyen formák rejtőznek. Aztán a hatvanas évek végére valaki feltalálta a forrónadrágot. Ez ott kezdődött vagy inkább még öt-tíz centivel feljebb, ahol a szoknyácska véget ért. Ráadásul nem kemény lenvászonból készült, mint az addig gyártott shortok, hanem elasztikus, szorosan az idomokra feszülő anyagból. Amikor először érkezett a tizennyolc éves barátnőm az osztálytársnőjével egy ilyen rikító narancssárga szerkóban a randira, a lábam is beleremegett a gyönyörűségbe. A lányok két oldalról belém karoltak, és úgy sétáltunk a körúton. Komoly füttyögés és sziszegés volt a jutalmuk a merészségükért. Ott nem volt mellébeszélés. Az a két formás fenék a forrónadrág nevéhez méltóan kiverte a vizet a pasik homlokán. Micsoda erkölcsi zúzás volt ez azoknak az arcára, akik még pár évvel korábban is ragaszkodtak az iskolák házirendjében ahhoz a hülyeséghez, hogy lányok a tanórákat csak szoknyában látogathatják.

Ez a kis ruhadarab forradalmasította a kukkolók lehetőségeit is. Nem kellett most már a lépcsők aljában ácsorogniuk, hogy szerintük észrevétlenül benézhessenek a szoknyák alá. Amit látni akartak, az ott volt. Ráadásul mivel a nadrágok mérete egyre kisebb lett, egyre jobban ott volt. Egy idő után már a comb és a popsi találkozásánál levő hajlatot sem takarta semmi. És ezzel meg is dőlt az egész rendszer. A látvány mindennapossá vált és elveszítette az érdekességét. Lassan bejött a monokini is a strandokra és már nem volt hova vetkőzni, tehát a lányok elkezdtek visszaöltözni. Ma már alig találkozom az utcán forrónadrággal. Pedig egy pár évvel ezelőtt még azon mulattam, hogy egy fogadásra Anettka egy bő mini nadrágban érkezett, s mivel mindenhol azt terjesztette magáról, hogy nem hord bugyit, a fotósok egyfolytában azt lesték, hogy a comb és a nadrág közötti vékony rés között mi fog kibukkanni.

Persze lehet, hogy a szoknya a tangával ebben a rekkenő hőségben szellősebb viselet. De hát ugye a formák! Hol vannak a hőn áhított formák? Újra látom a nyugati aluljáró lépcsőjénél a lazán korlátnak támaszkodó, szoknyák alá lesőket, megy a tolongás a férfiak között a mozgólépcsőnél, hogy ki álljon egy miniszoknyás lány mögé és alig várják, hogy a huzat fellebbentse a formás popsikról a leplet. Ránk tört az internet korszak, ahol külön kategóriává vált a szoknyák alá fényképezés, videózás. Zsúfolt járműveken, buszon, villamoson, lépcsőházakban igyekeznek a kamerákat minél közelebb tenni a szoknyák alá. Lesifotósok próbálják elkapni az autójukból kiszálló hírességek szoknyák alatti divatját. Hölgyeim! Hát egészséges dolog ez? Tessék újra elővenni a forrónadrágot, hogy helyre álljon a rend. Vagy van, aki direkt azt szereti, ha sunyin lesik ki a titkait? Akkor nem szóltam egy szót sem.

Kapcsolódó anyagok: 

$$455$$