Mit együnk 40 fölött?

2009. 05. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Immunrendszerünk erejéért többek között a thymus-mirigy is felelős, amely a mellcsont mögött található. A gerincvelő által termelt fehér vérsejteket alakítja védősejtekké. A fiatalabb éveinkben a thymus-mirigy igen aktív és jól fejlett. A 25. életév után elkezd visszafejlődni. A 40. év betöltése után már nem tudja teljesen betölteni szerepét az immunrendszer erősítésében. Ez az az időszak, amikor sok embernél az első panaszok, krónikus fájdalmak, betegségek fellépnek. Ezért speciálisan ettől a kortól kell tudatosan összeállított étrenddel szervezetünket azokkal az anyagokkal ellátnunk, melyekre szüksége van. Ez azért fontos, mert 40. életévünk után körülbelül 10 évenként az anyagcserénk megváltozik. Ezekben az életszakaszokban a következő étrendre van szükségünk:

40 éves korunk után megkezdődik az észrevehető öregedés. Az izomzat mennyisége lassan csökkenni kezd. A zsírszövet szaporodik. Az anyagcsere lelassul. Most különösen fontos, hogy minden nap friss gyümölcsöt és kímélő módon elkészített zöldség- és főzelékféléket fogyasszunk.

40 fölött elsősorban teljes őrlésű lisztből készült ételeknek kellene az asztalunkra kerülnie. Csak ritkán és keveset együnk fehér lisztből készített ételeket. Ezek „gyors és üres” szénhidrátokat tartalmaznak, melyek szinte megrohamozzák a szervezetet, és a hasnyálmirigyet magas stressznek teszik ki.

A következmény: állandó magas inzulinszint a vérben. Ez egy csomó betegség kezdetét jelentheti: magas vérnyomás, magas koleszterinszint, II. típusú cukorbetegség. 40. életévünk után alkalmazzuk étkezésünkben a következő aranyszabályt: ne túl sokat, ne túl nehezet, ne túl édeset, ne túl zsírosat, – vizet pedig igyunk bőven.

50. éves korunk után nagyon kell arra vigyáznunk, hogy ne vegyünk magunkhoz túl sok kalóriát, mert szervezetünknek egyre kevesebbre van szüksége, és könnyen elhízhatunk. Ezért igen fontos a zsírszegény táplálkozás. Lehetőleg ne együnk kolbászféléket, és csak ritkán zsíros sajtot, bármennyire is ízlik. 50. életévünk után jobbak a zsírszegény tejtermékek. Ezeket muszáj étrendünknek tartalmaznia, mert a joghurt, író, és sajt valamint a káposztafélék nélkülözhetetlenek a csontozat számára oly fontos Kalcium pótlása szempontjából.   Férfiak és nők számára egyformán fontos a gránátalmalé (víz és cukor hozzáadása nélkül) beépítése az étrendbe. A szekunder növényi anyagok erősítik a prosztatát, csökkentik megbetegedésének esélyét. A hölgyek esetében pedig nagy segítséget jelentenek a változókori panaszok csökkentésében. A mellrák kockázatát is csökkentik.

Fiatalító hatású étkezés 50 éven túliak számára az érett piros szőlő, vagy szőlőlé. Pár évvel ezelőtt dr. David Sinclair professzor, a Harvard egyetemről kijelentette: „a vörös szőlőben talált bioaktív Resveratrol az első olyan anyag, mely szervezetünket fiatalon tartja. Ez a magyarázata annak, hogy sok orvos 50 év feletti betegeinek a vörösbor fogyasztását engedélyezi. Hölgyek  másfél deciliter, férfiak két és fél decilitert fogyaszthatnak naponta.

60 éves korunk felett elsősorban arra kell ügyelnünk, hogy nagy mennyiségű Folsavat és D vitamint fogyasszunk. A folsav a szív és a keringési rendszer számára fontos, a D-vitamin a Kalcium beépüléséért, valamint a jó hangulatunkért felelős. Ez azt jelenti, hogy naponta vagy majdnem naponta fogyasszunk friss, érett gyümölcsöt (folsav), valamint gombát, halat, tojást, tejtermékeket főleg akkor, ha kevés a napsütés, és bőrünkben nem képződik elég D-vitamin.

Ebben a korban hamar elveszítjük szomjúságérzetünket, ügyelnünk kell a rendszeres folyadékpótlásra. Legjobb, ha szénsav nélküli vizet, vagy édesítés nélküli gyógynövényteát fogyasztunk. Ne tartsunk diétákat, mert ilyenkor sok izom leépül, a vitál-anyagok hiánya miatt.

60 felett táplálkozásunkkal erősítsük szívünket és keringési rendszerünket, és előzzük meg a korai érelmeszesedést. Erre alkalmas például egy reggeli koktél, melyet hetente több alkalommal is fogyaszthatunk.

Öntsünk egy üvegbe fél liter paradicsomlevet, adjunk hozzá 2-3 evőkanál lenolajat és egy kis citromlevet.

70 éves korunk fölött a három nagy étkezés helyett tartsunk inkább öt kicsit. Mivel az emésztés érzékennyé válik, mellőzzük a nehéz ételeket. Fontos a hal, zsírszegény húsfélék, tojás, hüvelyesek, burgonya és a csonthéjasok. Könnyen emészthető a teljes őrlésű köles és zab, legjobb pehelyformában. Egy kis pohár sör naponta segíthet abban, hogy elláthassuk szervezetünket vitál-anyagokkal, melyeket a szilárd táplálékból nem kapunk meg. Nagyon fontos a folyadékfogyasztás.

70 év felett fennáll a belülről való kiszáradás és a vízhiány miatti halál veszélye, de legalábbis depresszívvé, apatikussá és közönyössé válhatunk, ha nem iszunk eleget.

Kapcsolódó anyagok:

$$2210$$

$$2211$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top