Berekedünk, torok- és mandulagyulladásunk van, ne adj Isten gégerák, pajzsmirigy-zavarok, hogy a nyaki csigolyák és porckorongok – agyműködést hátráltató – torzulásának következményeiről ne is szóljunk! Már ebből is kitűnik, hogy mennyire fontos kis testrészünk a nyakunk, amely a testet a központi „vezérlő egységgel” összekapcsolja, nem is akárhogyan, rugalmas, billenthető, elfordítható formában!

Ha elfogadjuk, hogy a testünk a lélek fizikai világbeli szimbóluma, megnyilvánulása, úgy a nyaki zóna felel meg kapcsolati rendszerünknek, amely jelzi annak minőségét és lehetséges szabadságát.

Fentiek alapján mondhatjuk azt is, hogy a nyakunkban – így a torkunkban – jelentkező betegségek alapvetően összefüggenek kapcsolati – különösképpen pedig kommunikatív – szokásainkkal, azok célszerűtlen alakulásával.

Számtalan bizonyítéka van ennek nyelvünkben is. Pl. ha valaki a véleményéhez túlságosan is ragaszkodik, azt bizony nyakasnak nevezzük, ha valaki a szeretetet édességgel pótolja, őt torkosnak hívjuk, ha az utolsó pillanatban elhallgatunk egy szót, azt mondjuk, a torkunkra forr, és ha ez kapcsolódik valamilyen módon a félelemmel, az bizony torokszorító….

Ha ránk akarnak valamit kényszeríteni, amit mi nem szeretnénk, azt mondjuk le akarják nyomni a torkunkon. Ha valamilyen sértést nehéz lenyelnünk, vagy izgulunk, vagy nehezen fejezzük ki magunkat, akkor az a bizonyos gombóc van a torkunkban.

Feltehetően a te ismerőseid között is vannak, akiknek rendszeresen reszelős, rekedtes a beszéde, aki egyáltalán nem tud „dallamosan” szólni. Sajnos ők – minden jó szándékuk ellenére – szavaikkal nem harmóniát, hanem inkább apróbb zavart, kellemetlenséget, néha diszharmóniát teremtenek. A közértben, az autóbuszon krákog, köhög a környezetedben valaki?  Ezek arra is figyelmeztethetnének, hogy az illetőnek volna mit mondani, esetleg valamiben ellenkezik, de azt nem fogalmazta meg igazából, inkább mástól várja, hogy találja ki, vegye észre, és legyen tekintettel rá.

Ha valakinek torok- és mandulagyulladása van, gyengül az immunrendszere. Ez lehet attól is, hogy az a valaki igaz lelke szerint kifejezetten lázadna valami ellen, amit a környezete rendszeresen „le nyelet” vele, ám viselkedésében nem meri ezt kimutatni, inkább nyel tovább, és a testi tünetek veszik át az őszinte önfelmutatás ügyét.

Tanulságos látni, hogy a hajdan rettegett gyermekbetegség, a diftéria (hatékony gyógyszerekkel való) visszaszorítása óta a kisgyermekeknél megnövekedett az ál-diftéria, az ún. pszeudo-Croup légzési képlet előfordulása („kruppos” – mondják egyre többfelé…), amely pontosan ugyanazt az üzenetet közvetíti: a gyerek kiszolgáltatottságát, a szereteti helyzet elvesztésének félelmét, amely szinte fojtogatja a kisgyermeket, aki ezt még nem tudja, vagy nem meri szavakkal kimondani.

Egy másik – szintén életveszélyes! – betegség, a gégerák viszont tipikusan felnőtteket, főként férfiakat érhet el. Szinte kizárólag olyanokat sújt, akiknek életében a nyelés funkciójához valamelyik véglet társul. Az illető életében tényként jelenlévő dolgot teljesen elutasítja, tagadja, egyáltalán nem nyeli le, de ugyanoda jut az is, aki határt nem szabva „túlnyeli” magát. Aki például sok éven át látszólag békésen viseli a házasságában lévő zavarokat, de csendjének fenntartása végett féktelenül szeszesitalt vedel, vagy több doboz cigarettát elszív naponta, sajnos elérheti a műtétre és suttogásra kényszerítő gégerák.

Mindkét példában a torok mértéktelen használatával találkozunk, mely mögött az emberi kapcsolatok elgépiesedett, szeretet nélküli kezelése húzódik meg.

Igyekezzünk sérelmeinket, fájdalmainkat, rossz érzéseinket, félelmeinket kibeszélni.

- Németh Ágnes -