1917. augusztus 18. Ekkor kezdődött az életed. 92 év adatott meg Neked. Nekem csak 27 csodálatosan szép, amit veled tölthettem. Sajnos most nem lehetek veled, nem foghatom a kezed, most, hogy lassan elindultál az angyalok felé. Örülök, és áldom a sorsom, hogy veled lehettem, veled örülhettem, és megadhattam Neked azt, amit annyira vártál, hogy asszonnyá és anyává váltam. Emlékszem mindig azt mondtad nekem, hogy addig fogsz élni, amíg nem látsz engem férjhez menni. Az már három éve volt. Még az a három év adatott meg nekünk.

Most így a távolból szeretném Neked NAGYMAMA megköszönni, mindazt, amit értem tettél, hogy szerettél, hogy szerethettelek, hogy azzá tettél, aki vagyok.

Nagyon nehéz szavakba önteni azt, amit most érzek, hogy talán soha többet nem láthatlak, és nem mesélhetem el Neked, hogy milyen ügyes a nagylányom, mennyi mondókát tud, és, hogy mennyire szeret Téged.

Szeretnék Tőled elköszönni, és azt mondani, hogy minden rendben lesz, már nem fog fájni semmi, de sajnos nem tudom, mert az én szívem sajogni fog, iszonyatosan fájni, mert elveszítelek, elveszítünk.

Szervusz Nagymama! Majd találkozunk, ha eljön az idő.

Nagyon-nagyon szeretünk NAGYMAMA. Hiányozni fogsz!