Ez az unoka iránt érzett „szerelem” csodás dolog, de bizonyos esetekben nézeteltérés forrásává is válhat családon belül. A „felelősség nélküli szeretet” elsősorban a szülő és nagyszülő között szerepel az első helyen a konfliktusok között, de néha például a két nagymama „szeretete” is megütközik egymással. Ideális esetben erről szó sincs, de előfordulnak helyzetek, amikor probléma merül fel. Néha a nagymama egyszerűen nem tud ellenállni unokája kívánságainak, kényelmének, még akkor se, ha ezt vagy azt a szülők kifejezetten tiltják. Ilyenkor, ha az alapvető nevelési kérdésekben nem egyezik a véleményük, az előbb-utóbb olyan mély válságot okoz, amire rámehet a család kapcsolata. Sajnos, ha az ilyen nevelési „összecsapás” az unoka füle hallatára zajlik, akkor a gyerek könnyen kijátszhatja a két felet egymás ellen. A gyerek még nem tudja (és felnőttkoráig nem is fogja tudni), hogy ami számára élvezetet nyújt, az sokszor káros. Ezért inkább „húz” az engedékeny, kényeztető nagymamához, mint a napi rendszeres szertartást megkövetelő anyjához. (Nem beszélve azokról a nagymamákról, akik ezt az igazságtalan szituációból adódó érzelmi megnyilvánulást ráadásul odadörgölik lányuk, menyük orra alá.)

A pillanatnyi „szeretet birtokló sikertől” megszédült nagymama nem veszi észre, hogy engedékenységével pont az imádott kisunokájának árt legjobban. Pl. esti időn túli tévézés, meseolvasás, reggel álmos fáradtság, ami miatt a nagymama nem viszi bölcsibe, oviba. Ez aztán később a kötelező iskolába járásnál visszaüt. Ezáltal a gyerek nem szokja meg a rendet, fegyelmet, kitartást, a közösségbe való beilleszkedést, így a nagymama majomszeretete egy életre tönkreteheti a gyermek személyiségét. (Nem beszélve a szülő-gyerek viszonyáról.) Ilyenkor az sem megoldás, ha a szülő eltiltja egymástól az unokát és a nagymamát, mert az csak dühöt, csalódást vált ki a gyerekből, és még több ragaszkodást a nagyszülő felé. Nincs jó helyzetben a szülő sem, mert a nagyszülőtől való eltiltás is a gyermek rovására megy, hiszen olyan élettapasztalatot, bölcsességet és szeretetet kap, amit pont a szülő, a szülői feladatának teljesítése miatt esetleg nem tud megadni a gyermekének. A kényeztető nagyszülőkre jellemző az is, hogy a gyerek füle hallatára bírálják szüleit, ezzel tovább rontva annak tekintélyét, nem törődve azzal, hogy ha ő már nem lesz, az igazi biztos támasz mégiscsak a szülő.

A pszichológus véleménye szerint alapvetően nem a szülőknek kell egyetérteni a nagyszülőkkel, hanem fordítva. Hiszen a szülők és a gyerek kapcsolata már egy új család új értékrenddel, új szokással. Ebben az új családi környezetben a szülő határozza meg, mi a jó és mi nem, nem pedig a nagyszülő. Ha a nagyszülő kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot akar, akkor ezeket az új életformákat el kell fogadni, és be kell tartani. Mert ha nem, előbb-utóbb tudomásul kell venniük, hogy a szemük fényét csak egy-egy órára, esetleg hétvégére „kapják” meg szülői felügyelet nélkül. Szűcs Ágnes