Női szépség „fekete fényben”

2011. 05. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Számos fotósorozattal találkoztunk már, azonban kevés volt olyan, ami igazán rabul ejtette a fantáziánkat. Reka Nyari „Light Me On” fotósorozatához mindig vissza-visszatértünk és rácsodálkoztunk. A vélemények a képeket illetően ugyan szélsőségesek, de egy biztos: különleges és meglehetősen egyedi ábrázolásmódja ez a női szépségnek…

A képeket készítő Reka Nyari magyar apa és finn anya gyermekeként látta meg a napvilágot, jelenleg New Yorkban tevékenykedik divatfotósként, de évente legalább egyszer Budapestre is ellátogat.

Fotózni 2002-ben kezdett, melyhez az alapokat egy egyetemi tanfolyam adta, a többi tudást műveihez tapasztalatok útján szerezte.

„Festeni akartam, de nem volt elég pénzem arra, hogy támogatni tudjam magam mint művészt. Éjszakai munkákat vállaltam, vad és őrült életet éltem. Nem volt időm és energiám festeni, de alkotnom kellett, így kezdtem el fotókat készíteni. Egyből beleszerettem a fényképezésbe, és azóta se tértem vissza a festészethez…” – nyilatkozta egy korábbi interjúban Réka. Mi pedig beleszerettünk a képeibe, hiszen a International Photography Awards-on, kategóriájában első helyezést nyert fotókon túl számos csodálatos alkotást tekinthetünk meg a művész oldalán, melyek szintén kiérdemlik a figyelmünket!

   



Szerző

donna.hu



Scroll to Top