A szövegek összehasonlítása, az adatok egybevetése, a forráskritika, a régészeti leletek gondos számbavétele mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kutatóútja közben megfogalmazzon egy lélegzetelállítóan merész hipotézist, ami Corvina kiadásában, Mi történt a damaszkuszi úton? című történelmi tárgyú esszéjét regényszerűen izgalmas olvasmánnyá teszi.

Részlet a kötetből:

Jézus feldúltan megy a sírhoz, ami „egy barlang volt, és kő feküdt rajta”. „Vegyétek el a követ”, mondja, és noha Márta tiltakozik, mondván, hogy már négy nap telt el, „már szaga van”, Jézus ragaszkodik hozzá: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” A követ félretolják, Jézus az égre emeli tekintetét, és köszönetet mond Atyjának: „Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem”. Újra kimondja, egyértelműen és világosan, hogy csodatételének célja az, hogy a körülötte állók higgyenek benne. Ezután felkiált: „Lázár, jöjj ki!”

A sírból pedig kijön Lázár, „lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta.” Jézus ekkor szól a körülötte állóknak, hogy vegyék le Lázárról a kötéseket, és hagyják elmenni. „Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.” Ezt írja János evangéliuma.

A helyzet annyira hasonlít ahhoz, ami nemsokára bekövetkezik főszerepben magával Jézussal, hogy az ember hajlik rá, hogy főpróbának nevezze.