A túlsúlyos nők esetében nagyobb az esély arra, hogy terméketlenség alakul ki. A Johns Hopkins Gyermekközpont dolgozóinak tanulmánya szerint a szervezet hormonális működése a felelős a kockázat kialakulásáért.

A kísérlet, melyet egereken végeztek és szeptember 8-án publikáltak az interneten Cell metabolism (sejtanyagcsere) néven, arra világít rá, hogy a krónikus inzulinszint emelkedésre az agyalapi mirigy aktívan reagál, ami olyan hormonális változások sorát idézi elő, melyek aztán a petefészek megfelelő működését zavarják, ill. terméketlenséget okoznak. Az eredmények alapján kétség merül fel azzal a széles körben elismert ténnyel kapcsolatban, hogy a terméketlenség annak is lehet az eredménye, hogy a szervezet ellenáll az inzulinnak — a szervezet egyszerűen nem reagál a krónikusan megemelkedett inzulinszintre, teljesen érzéketlen lesz rá, ez az elhízás egyik jele -, ez arra utal, hogy másvalami okozza a bajt: az inzulinra való fokozott érzékenység hatása az agyalapi mirigyre.

"Amit mi feltételezünk, az egy alapvetően új modell, mely azt mutatja, hogy a különböző sejtek máshogy reagálnak a túlsúlyra, és amíg az izmok és a máj sejtjei ellenállást tanúsítanak az inzulinnal szemben, addig a hipofízis sejtjei érzékenyek maradnak az inzulinra.” - állítja a kutatás vezetője, Andrew Wolfe, Ph.D., a Hopkins Gyermekközpontból.

A tudósok eddig az inzulinszint csökkentésével kezelték a meddőséget, hogy az inzulinnal szembeni ellenállást orvosolják. Azonban az új feltételezés szerint jobb lenne a hipofízis inzulinnal szembeni érzékenységét csökkenteni.

Az állandósult emelkedett inzulinszint következtében kialakult inzulinnal szembeni ellenállás, az abnormális vércukorszint és az izmok és a máj sejtjeinek inzulinnal szembeni érzéketlensége előfordulhat a 2-es típusú cukorbetegségnél, az anyagcsere problémája esetében, ill. a PCOS (policisztás ovárium szindróma:petefészek-ciszták) betegségnél. (A PCOS a leggyakoribb okozója a meddőségnek, minden 10. nő petefészek-cisztás.)

Mivel a petefészek funkcióit és a termékenységet többnyire az agyalapi mirigy, a hipotalamusz szabályozza, a Hopkins-csapat azt próbálta meghatározni, hogy mi az az emelkedett inzulinszint, ami már meddővé teszi a túlsúlyos nőket. A kutatók az agyalapi sejtek egy bizonyos csoportjára koncentráltak: a gonadotroph sejtekre, melyek különválasztják a lutein hormonokat, amik felelősek a peteérésért és a termékenységért.  A tudósok azt feltételezték, hogy mikor a kövér egerek gonadotroph sejtjeiben túl sok inzulin kering, ezen sejtek elkezdenek lutein hormonokat kilökni, akadályozva ezzel a peteérést.Hogy ellenőrizzék, a feltevés igaz-e, a kutatók olyan egereket is megvizsgáltak, melyeknek hiányoznak az inzulin receptorai az agyalapi mirigyben, és ezeket összehasonlították az ép inzulin receptorokkal rendelkező egerekkel. 3 havi magas zsírtartalmú étrend után az elhízott, ép inzulin receptorokkal rendelkező egerekben is kialakultak a PCOS klasszikus tünetei: emelkedett LH-szint, magas tesztoszteronszint, szabálytalan szaporodási ciklusok és kevesebb peteérés. Az inzulin receptorokkal nem rendelkező egerek viszont megtartották a közel normális LH-szintet, a szabályos ciklusokat és a normális peteérést is, a túlsúly ellenére is.

Hogy pontosítsák az inzulin agyalapi mirigyre gyakorolt hatását, a kutatók megvizsgálták a sovány egerket is, és összehasonlították a kövér egerek gonadotroph sejtjeit a sovány egerkével, úgy, hogy a soványakba a gonadotropin termelését elősegítő hormont injekcióztak(GnRH), ami stimulálja a lutein hormont és felelős a peteérésért és termékenységért. A sovány egerek az agyalapi mirigy inzulin receptorokkal vagy azok nélkül is normál LH-szintet tartottak fenn. Az elhízott egerekben, ép inzulin receptorokkal, kétszer olyan magas LH-szint volt tapasztalható. Mégis, azokban az elhízott egerekben, melyeknek nem voltak inzulin receptorai az agyalapi mirigyben, a normál szinthez közeli LH-emelkedés volt megfigyelhető. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az elhízottak szervezetében lévő magas  inzulinszint miatt az agyalapi mirigy érzékenyebben reagál a gonadotropin termelődést elősegítő hormonra (GnRH), és egyfajta hormonális láncreakciót indít el, mely tönkreteszi a termőképességet. Ahhoz, hogy bemutassák az inzulin közvetlen hatását a hipofízisre, a tudósok inzulint injekcióztak az egerekbe. Az egészséges inzulin receptorokkal rendelkező egerek, kövérek és soványak egyaránt, enyhe LH-szint emelkedést muattak, míg az inzulin receptorral nem rendelkezőkben (soványak és kövérek) egyáltalán nem emelkedett az LH.

A kutatók hagyták párosodni az egereket, hogy el tudják dönteni, vajon tényleg ezek a hormonális változások vezetnek-e a termékenységgel kapcsolatos különbségekhez, elváltozásokhoz. A hormonális felfedezéseket igazolták az állapotossági végeredmények.  A sovány egerek, agyalapi mirigy inzulin receptorral vagy anélkül, hatszor annyi sikeres megtermékenyítést produkáltak, mint a kövér egerek. Ám a hipofízis inzulin receptorral nem rendelkező egerek szintén a normálhoz közeli terhességi eredményeket mutattak, 5-ször olyan sikereseket, mint a kövér egerek ép hipofízis inzulin receptorokkal.

A kutatóknak azzal, hogy kitörölték az egerek agyalapi mirigyeinek sejtjeiből az inzulin receptorokat, sikerült helyreállítani a normális LH-szintet, fenntartani a peteérést és termékenységet még a túlsúlyos egerekben is, melyeknek meg volt emelkedve az inzulinszintjük. A normális hormonális szint és termékenység ellenére a kövér egerek (hiányzó inzulin receptorokkal) mégsem voltak teljesen olyan termékenyek, mint a soványak (a normál inzulinszinttel).A kutatási eredmények alapján tehát összegezhető, hogy mivel a petefészek és az agyalapi mirigy együtt felelős a peteérésért és a termékenységért, valószínűleg mindkettőt befolyásolja a magas inzulinszint.

Forrás: Science Daily (2010 szeptember 7.)

Hopkins-csapat tanulmányának szerzői: Kathryn J. Brothers, Sheng Wu, Sara DiVall, Marcus R. Messmer, Ryan S. Miller, Sally Radovick, és Fredric E. Wondisford.

Az amerikai nemzeti egészségügyi intézmények szponzorálták a kutatást.

Ronald Kahn, M.D., a Joslin Diabétesz Központ orvosa a Harvardi Orvostudományi Egyetemen szintén közreműködött a kutatás kivitelezésében.