A társadalmi elvárások hatására eltűntek azok a hagyományok, amik segítettek a veszteség feldolgozásban. A virrasztás és a siratóénekek célja a közösségben való megkönnyebbülés volt, ma viszont gyengének nézik azokat, akik kimutatják a bánatukat. Pedig a sírást nem szabad az összeomlással azonosítani, mert az csak a felgyülemlett feszültség levezetésének egyik formája. Nem szokás már sokáig fekete ruhában járni, pedig régen azt jelezte, hogy viselője most érzékenyebb, ezért kíméletesen kell bánni vele.

Pontosan ezért nehéz a gyászolónak a veszteségek feldolgozása, de fontos, hogy ha egy adott helyzetben nem is lehetséges a pillanatnyilag feltörő érzelmeit megélni, akkor az első adandó alkalommal próbálja meg ezt megtenni, és a fájdalmas gondolatok után mindig keressen valami szép emléket is, amivel lezárhatja a gyászról való gondolatait.

A gyászolóval való beszélgetéseink közben ne feledjük, hogy a gyász célja sosem a felejtés. Inkább az elfogadás és az elengedés, azért, hogy az életét folytatni tudja az életéből eltávozott személy nélkül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent elvesztett belőle. Az elhunyt által képviselt eszmék, a gyászolóban kiváltott érzések, és minden, amivel a személyiségét formálta, megmaradnak. A gyász miatti elmélyülés pedig lehetőséget teremt a gyászolónak, hogy átvizsgálja életét és változtasson rajta, ha szükségét érzi.

A feldolgozatlan gyász olyan testi-lelki bajokat idézhet elő, mint például a depresszió, az álmatlanság, a gyomorfekély, de akár szívinfarktushoz is vezethet. Ezért ha támaszai szeretnénk lenni egy olyan ismerősünknek, akit veszteség ért, vegyük figyelembe, hogy a hullámzó érzelmei miatt néha azt szeretné, ha mindenki egyedül hagyná őt, máskor viszont nagy társaságra vágyik.

Az is gyakran változhat, hogy a problémáiról, vagy egészen másról szeretne beszélni. Természetes tudatalatti reakció, ha a gyászoló az elhunytat néha látni véli egy pillanatra az utcán, vagy hallani véli a hangját, ezért ha ilyen eseményről tesz említést, semmi esetre sem kell azt gondolnunk, hogy mentálisan zavarttá vált. Sokat könnyíthet a feldolgozásban, ha nem hagyjuk egyedül a nyakába szakadt ügyek elintézésében sem.

A gyász ideje mindenkinél egyéni, de ha a gyászoló három hónapnál hosszabb ideig altatókat, nyugtatókat szed, vagy egyre jobban alkohollal próbálja enyhíteni az állapotát, esetleg a pánikbetegség tüneteit észleljük rajta, akkor célszerű kíméletes formában szakembert is bevonni a veszteség feldolgozásába. Figyeljünk arra, hogy gyászfolyamatot segítő tevékenységet fokozatosan szűntessük meg, mert ha hirtelen fejezzük be a támogatását, azt tudat alatt, de újabb veszteségként élheti meg.

Kapcsolódó anyagok:

$$4279$$

$$531$$