Párok, akikről sosem gondoltad volna, hogy valaha együtt voltak

2010. 12. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hogy mennyi mindent adott nekünk a bulvár és az internet együttese, és milyen csodás bravúrokra képesek ezek így ketten, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy manapság már a legjelentéktelenebb hírek is percről percre frissülve olvashatóak bármelyik nagyobb vagy épp közepes bulvárportálon.

Ha akarunk, pillanatok alatt értesülhetünk róla, ki kivel bújt ágyba, milyen ruha volt rajta, mit evett tegnap vacsorára. Mindezt természetesen milliónyi fotóval alátámasztva, melyek ámulatba ejtő sebességgel terjednek szét a világban. Ki emlékszik már arra, milyen volt, amikor még nem hálózta be életünket az internet, mikor napok, sőt, hetek kellettek, hogy egy-egy szaftos pletyka eljusson ide a Kárpátok övezte kishazánkba. Aki viszont azt hiszi, hogy akkor még nem is volt olyan izgalmas a bulvármocsár, hogy akkor nem volt ennyi botrány és csámcsogni való bulvárnasi, az nagyon téved! A sztárok bizony már akkor is félreléptek, összekavartak, szétmentek, házasodtak, váltak, balhéztak, ittak, drogoztak, rehabra jártak. És bár még nehezebben terjedt a hír, a fotómasinák már akkor is bőszen villogtak, így bőven van miből szemezgetni, ha az ember rákeres a boldog nyolcvanas, kilencvenes évekre. Mi is találtunk egy-két érdekességet! Lássuk, ki kivel kavart a nyolcvanas években a ma sztárjai közül!

Ki volt Tom Crusie titkos szeretője?

A hölgy 1946-ban született, Cherilyn Sarkisian LaPierre Bono Allman néven, egy cseroki-indián anyától és egy örmény apától, de Kaliforniában, így ő maga igazi amerikai állampolgár. A korkülönbség akkora volt közte és Tom között, hogy a nyolcvanas években, mikor először találkoztak össze egy fogadáson, a díva már húsz éve elismert sztár volt, Tom Cruise pedig mindösszesen 23 éves. Az énekesnő elmondása szerint ő maga azonnal lángra lobbant a fiatalember iránt, ám Tom nagyon szégyellős volt még akkoriban. Randizgattak, fantasztikusan romantikus éjszakákat töltöttek egymás karjai közt, de végül a karrierjük elszakította őket egymástól. Kitaláltad, kiről van szó? Természetesen a fent leírt díva nem más, mint a most 64 éves Cher, aki Oprah beszélgetős műsorában vallott régi kalandjáról, melyből saját bevallása szerint akár örök szerelem is szövődhetett volna.

Kivel randizott a nyolcvanas években a gyönyörű Drew Barrymore?

Először is felmerül a kérdés: a nyolcvanas években? Hiszen a színésznő 1975-ben született. Nos, igen! A kis Drew 1989-ben, 15 évesen már barátjával kézenfogva jelent meg a 61. Oscar-gálán. Találgatni ezúttal felesleges lenne, hiszen a szintén színész Corey Feldman hamarabb válik ismerőssé arcról, mint nevéről és sikereiről. Talán Amerikában jutott neki egy kis dicsfény, de Kelet-Európáig nem nagyon ért el tehetségének híre, amin mi magunk rettentő mód csodálkozunk, hiszen olyan fantasztikus művek fűződnek nevéhez, mint: A szuper robotmajom csapat akcióban!, Hozd a sámlit!, Béka-suli és még sorolhatnánk. Az ő képük inkább korrajz szempontjából érdekes. Figyeljétek csak azokat az extravagáns báli szetteket! Elbűvölő!

Kit szédített Brad Pitt a boldog békeidőkben?

Anistont már elsirattuk, Gwyneth Paltrow-t csak kicsit sajnáltuk, na de Juliett Lewis? Elképesztő páros így együtt, a kép önmagáért beszél. Brad akkor még nem igazán volt híres és elismert, Juliett később sem lett az, ám az biztos, hogy minimum egy kérdés azóta is foglalkoztatja az embereket: igaz, hogy Brad méretei messze átlagon aluliak? Juliett ugyanis – ki tudja, miért akart bosszút állni – egy rossz pillanatában valami efféle megjegyzést ejtett ki a száján. Az elvakult női rajongók azóta is dolgoznak rajta, hogy kiderítsék az igazságot. Az érintettek nem nyilatkoznak.

Ki volt Sarah Jessica Parker Mr. Big-je a nyolcvanas években?

Valljuk be őszintén, Sarah Jessica Parker szerelmi életére sem voltak túl sokan kíváncsiak a Szex és New York berobbanásáig. Ám azóta a helyzet változott, és hála istennek egy-két régi fotó is előkerült a múltból. Elég, ha annyit mondok, hogy Parker kisasszonynak annak idején nem más, mint maga IRONMAN bókolt naphosszat? Bizony! A szőke színésznő Robert Downey Jr. becéző szavaira ébredt reggelente a nyolcvanas években.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top