S Z I L V E S Z T E R

2010. 12. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Szilveszter : latin eredetű férfinév, jelentése: erdei, erdőben élő férfi.

Szilveszteri szokások: célja, hogy a következő évre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak.

Szilveszter, a Gergely-naptár utolsó napja. Valaha ezen a napon pisztolylövésekkel és harangok hallatásával üldözték el a démonokat és a gonosz szellemeket. A hit szerint a rosszat még az új év kezdete előtt el kellett üldözni.

Szilveszteri hagyományok:

Tilos baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

Disznóhúst azért érdemes enni, mert a disznó előretúrja szerencsénket.   

Régi szokás: a kenyér „megszegése”, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

Aki lencsét eszik, annak a következő évben soha nem ürül ki a pénztárcája. A szilveszteri hagyomány azt mondja, hogy az év első napján az első étkezéskor lencsét kell enni, ez a biztosítéka az új év sikerének, anyagi szempontból.

Ezen a napon nem szabad orvoshoz orvost hívni, illetve orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük el a következő évet.

A lányok az óév és az újév közös éjjelén gombócokba belegyúrják a kiszemelt fiúk nevét, és amelyik gombóc elsőként jött fel a víz felszínére, az abban található fiú lett az ő szerelme, illetve férje.

Sok helyen ólmot olvasztottak, majd hideg vízbe csepegtetve azt lesték, hogy milyen betűt firmáz a vízbe cseppenő ólom, így megtudhatták leendő férjük nevének kezdőbetűjét.

Az újév napján végzett cselekvések egész évben ismétlődni fognak. Ezért igyekeztek az emberek ezekben a napokban kellemesen tölteni az időt.

Az év utolsó napjának jellegzetessége, hogy szinte mindenki fogadalmat tesz. (Leteszi a cigarettát, nem iszik, fogyókúrázik, stb.)

A szilveszter napján hordott ruhák színeihez is rengeteg babona kötődik:

A piros színhez kötődik az egyik legklasszikusabb babona, miszerint ha meg akarod találni jövendőbelidet, akkor piros alsóneműt kell hordanod szilveszterkor. A babonában leginkább a spanyolok és a mexikóiak hisznek, de a latinok a legfőbb éltetői a létező babonának.

Ugyancsak az alsóneműhez kapcsolódik a sárga szín viselete, amely szerencsét és szerelmet ígér a venezuelai és ecuadori latinoknak, valamint pénzt hoz a braziloknak és a mexikóiaknak.

A narancssárga az a szín, amely összevonja a fent említett szerencséket. A szín hordható látható helyen is, gondolok itt egy könnyed blúzra vagy egy nyaksálra.

A Fülöp-szigeteken kör alakzatokat tartalmazó ruhákat hordanak Újév éjszakáján, mert úgy gondolják, hogy az ilyen mintázatú ruha viselete jólétet és szerencsét hoz az új évben.

Hordj zöldet, ha szeretnéd, hogy az új év leginkább egészséget hozzon számodra. De ahhoz, hogy minél több pozitív energiára tegyél szert, jobban teszed, ha a zöld színt fehérrel kombinálod.

És, hogy ne maradjon el az újévi szerencse sem, hazánkban az a babona kering, hogy Újév éjszakáján mindenképp legyen rajtunk egy új darab és az anyagi jólét biztosítására sok pénz a zsebünkben.               

Régen fokhagyma kalendáriumot is készítettek az időjárás megismeréséhez. 12 fokhagymába sót tettek, mindegyik hagyma egy-egy hónap megfelelője volt. Ha a hagyma reggelre átnedvesedett, arra a hónapra sok esőt/havat vártak. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe.

Újévi szokások Ha az új év első napján az első látogató asszony vagy lány, az bizony szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az éppen az ellenkezőjét jelentheti, vagyis szerencsét. Az újév napján végzett cselekvések egész évben ismétlődni fognak. Ezért is igyekeztek az emberek ezekben a napokban kellemesen tölteni az időt. És honnan ered a durrogtatás, a tűzijáték és a trombitaszó? A nagy zajkeltéssel el lehet üldözni a gonosz és rossz szellemeket, valamint az óévet, és egy igen egyszerű magyarázat szerint ez csupán a jókedv és a vidámság jelképe.

Boldog Új Esztendőt kívánok!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top