A sámánizmus idejének kialakulásáról a mai napig vitatkoznak, egyesek szerint az őskorból, mások szerint a bronzkorból eredeztethető. A sámánizmus a keleti kultúrákból származik (Délkelet-Ázsia, Tibet, Japán), olyan törzsek életében keletkezett, amelyek a magyarral nyelvrokonságban vannak. Különbözőségükből eredően többféleképpen nevezték a sámánokat, mint például táltos, tudós, mágus vagy garabonciás. Egyes kultúrákban a sámánok velük született képességek, testi adottságok (pl. hat ujj) alapján kerültek ki, míg némely kultúrákban a sámánokat „kiképezték”. Ilyen civilizáció volt az ősi magyar kultúra is. A gyermekeket születésüktől kezdve tanították, majd évente „vetélkedőt” rendeztek, amelynek első két helyezettje lett a Fősámán – amennyiben fiú nyert, vagy Aranyasszony – ha lány nyert. A Fősámán tanította a közösséget írni, olvasni, illetve felügyelte az állattartást és gazdálkodást. Az Aranyasszony feladatai a családi tevékenységek köré fonódott, ő vezette például a szüléseket, az élelem elosztását és tartósítását. Közös feladatuk az események rögzítése volt. Mi történik egy rítus során? A sámánok legfőbb feladatai a gyógyítás, a jóslás, vagy az elveszett tárgyak megkeresése. A sámánizmus szerint három világ létezik: a földi, amiben minden ember él, a felsőbb világ (vagyis a mennyország), valamint az alanti világ (azaz a pokol).

A gyógyításokhoz, jósláshoz stb. transzállapotban segítséget kérnek saját védőszellemeiktől, mivel úgy tartják az ember csak akkor betegszik meg, ha egy démon elrabolja lelkének egy darabját. Védőszellemei támogatásával a felsőbb rendű világba emelkedik, és erőt gyűjt a harchoz, amelyet a pokol démonjával vív a beteg lelkéért. Miután feltöltődött energiával, aláereszkedik a pokol világába s megkezdi küzdelmét. Az összecsapás során, ha a sámán nyer, visszaszerzi az elvesztett lélek darabját és meggyógyul a beteg, ám ha veszít, lelke távozik az élők sorából. A transzállapot elérésében óriási segítséget nyújtanak különböző eszközeik, mint például a tudatmódosító szerek, az alkohol, narkotikumok, gyógynövény-keverékek, a sámándob – a dobolás üteme szintén tudatmódosító hatású –, vagy a talizmánok. Minden egyes rituális tárgy védelmet nyújt a sámán részére a túlvilági harcban. A dob hangja segít a sámánnak visszatalálni a földi világba hosszú és fárasztó küzdelme után, ritmikus üteme pedig segíti a transzállapotba kerülésben. A sámándobot saját kezűleg kellett elkészíteniük, majd vissza kellett menniük az időben születésük pillanatában, s ott elkapniuk egy állatot, amelyet a dobba zárhatnak. Ez adja különleges hangját, élő mivoltát. Ezek után lakomát kell készíteni az ős-sámánok részére, amelyen bemutathatja sámándobját. Amennyiben nem felelt meg, úgy több próbát kellett kiállnia – például meg kellett ennie egy vödör szenet. A sámándobokra festett világábrázolások a három világ szellemeiről szólnak. Ilyen motívumok megtalálhatóak a sámán ruházatán és fejdíszén is. A fejviselet tollakból, valamint szarvasagancsokból állhat, különböző élőlényeket ábrázolhat, mint például egy egész madarat. Érdekességképpen olyan fejdíszről is van tudomás, amely egy vaskoronára erősített agancsos rénszarvasbika-fejből állt. A sámánizmus szerint mindennek van lelke. Egy darabka kőnek, egy pocoknak vagy akár egy fának. Rájuk a Földanya vigyáz, aki a sámán legfőbb Istene. Mivel a természetből táplálkozik – mind szellemi, mind világi szinten –, fokozottan vigyáz arra, hogy semmilyen „fájdalmat ne okozzon” a legfőbb Istennőnek. Ennek elkerülésére cipőjének orra felfelé ívelt, nehogy belerúgjon a Földanyába. Követhetnénk példájukat, s vigyázhatnánk jobban a természetre…