A fáradt arctól kezdve egészen a pattanásokig, ma már szinte nincs olyan hiba, melyet ne tudnánk egy kis sminkkel eltakarni. A kozmetika igenis csodákra képes. De milyen áron?
Egy nemrégiben megjelent kutatás kimutatta, hogy mivel az olcsó kozmetikai szerek eltömíthetik pórusainkat, miattuk ekcéma alakulhat ki a bőr felületén, illetve nő a pattanásosságra való hajlam is. De nem csak külsőleg vannak ránk rossz hatással ezek a szerek. A bőrünkön keresztül a szervezetünkbe kerülő vegyi anyagok gyakran károsabbak, mint amit szájon keresztül, étkezéskor viszünk a szervezetünkbe. Evéskor ugyanis a nyálban és gyomorban található enzimek segítenek az egészségünkre káros anyagokat lebontani, míg a bőrünk nem képes erre. Ilyenkor a vegyi anyagok felszívódnak, majd mindenféle szűrés nélkül egyenesen a véráramba kerülnek. Nem ritka, hogy az enyhén mérgező anyagok hosszútávon maguk is olyan hatással lehetnek arcunkra, mint amit éppen eltakarni óhajtunk velük, vagyis a bőr ráncos, rosszabb esetben akár heges is lehet tőlük idővel.
Mielőtt még bárki pánikba esne és minden otthon fellelhető szépítőipari termékét a kukába hajítaná, természetesen kis odafigyeléssel orvosolható a probléma: sose felejtsük el leellenőrizni, milyen összetevőkből készült a termék, amit megvenni készülünk. Főleg az ilyen típusú termékekre érdemes odafigyelni:
Rúzsok
Az egyike azoknak a kozmetikumoknak, melyek a legtöbb mérgező, a szervezetre káros anyagot tartalmaznak. Ha a gyártó cég nem veszi a fáradtságot, hogy természetes anyagokat alkalmazzon a gyártásnál, akkor felejtsük el az adott terméket, mert akár gyulladást is okozhat.
Bőrradír
A bőr felfrissítésére, hámlasztására használt szerekkel mindig óvatosan kell bánni! Nemcsak mert káros anyagokat is tartalmazhatnak (bár manapság ez egyre ritkábban fordul elő), hanem azért is, mert túl gyakori használatuk legyengíti a bőrt a külső hatások, mint például a nappal szemben.
Alapozók
A folyékony alapozók ásványi olajat tartalmazhatnak, mely szennyező anyagnak minősül. A gyakori használat lassítja a sejtek megújulását, ezért korai bőröregedéshez vezethet.
Körömlakk
Nyilván senkit nem lep meg a tény, hogy a körömlakkok szintén elég sok mérgező vagy káros anyagot tartalmaznak, mint például a fenol és xilol. Ha ezekből túl sok van a festékben, akkor az akár elszíneződést, bevérzést is okozhat. Ráadásul a körömlakk eltávolítására alkalmas acetontól a köröm törékennyé válhat.
A természetes anyagokból készült kozmetikumok bár valamivel drágábbak, mint mérgező társaik, mégis megérik a befektetést. Nemcsak hogy nem roncsolják a bőrt, de segítenek annak regenerálódásában, feltöltik vitaminokkal, javítják annak textúráját. Ha pedig úgy érezzük, hogy bőrünk elfáradt a mindennapi megpróbáltatásoktól, akkor nyugodtan alkalmazzunk természetes eljárásokat, gyümölcsből és zöldségből készült pakolásokat megfiatalítására.