Csak az tudja igazán elhinni, akinek már van saját gyermeke, hogy, a csecsemők is kommunikálnak. Az anya gyerek kapcsolatban kezdettől fogva létezik egy úgynevezett lelki köldökzsinór, ami már az első pillanattól segíti a pici megértését, később a megismerés útján a család is beletanul, az édesanyák pedig még tisztábban érzik, mit is jelentenek a baba egyes jelzései.

Kisbabánk mellett rátalálunk a szavakon túli világra, kiéleződik „nonverbális hallásunk”, amit az anyai ösztönnek, a sokadik érzéknek, vagy egyszerűen egy másik embernek ajándékozott önzetlen figyelemnek köszönhetünk. Az édesanyák néhány nap, hét alatt megtanulják érteni a baba nyelvét, sírásának hangerejétől, hangszínétől, zaklatottságától függően, egy arckifejezésből, egy testtartásból meg tudják mondani, peluscserére, szopizásra, vagy csak egy kis szeretetre vágyik a pici. Ahogy mi tanuljuk az ő jelzéseiket, közben ők is tanulják a mienket, ha beszélünk hozzájuk, egyre változatosabban fejezik ki magukat. A kicsik az első pillanattól reagálnak a feléjük irányuló kommunikációra, és válaszolnak vidám rugdalózással, odafordulással, grimasszal, mosollyal, felélénküléssel stb.

Az első hónapokban többet látnak meg, érzéseinkről, az emberekhez fűződő viszonyainkról, hangulatainkról, szorongásainkról, mint amennyit szavakban át tudnánk adni nekik, de fontos, hogy akkor is beszéljünk hozzájuk, mert úgy jobban tudnak fejlődni.

Ha valamilyen okból nem egyezik a verbális kommunikáció a nonverbális kifejezésekkel, a baba bizonytalanná válik. Ha a szavak és a valódi érzések nem egyeznek, például azt hallja, mennyire szeretik, közben valamiért tehernek élik meg. Sokszor ilyen esetben nem hazudik neki az édesanya, csak esetleg saját érzései is kettősek, valamilyen külső oknál fogva. Amikor azonban egy gyereknek gyakran kell kettős üzenetekkel szembesülnie, elveszti szüleibe fektetett ösztönös bizalmát, ami még felnőtt korára is nyomot hagy benne. Elképzelhető például, hogy érzéketlenné válik a lelki folyamatok észlelése iránt.

Nem szabad elrejteni a kicsi elől a valóságot, ha baj van, azt is a körülményekhez képest nyugodtan meg kell beszélni vele, úgysem lehet megkímélni, mert amit nem mondunk el neki, azt megérzi, és ezzel rosszabbat teszünk. Fontos azonban, hogy ha lehet, nyugtassuk meg, fejezzük be valami pozitívummal a megbeszélést. Ha például a szülők veszekszenek, el kell mondani a babának, hogy van ilyen, ez tulajdonképpen természetes dolog, majd elmúlik és minden helyrejön. Akárhogy is van, beszélgessünk kisbabánkkal születésétől, sőt attól a pillanattól fogva, hogy tudunk a létezéséről, mert akkor biztonságban fogja érezni magát és egészséges, jól kommunikáló személyiség lesz!

Kapcsolódó anyagok: 

$$640$$

$$621$$