Normálisan szépen éldegéltek négyesben, ám Irén egyre többször érezte, hogy valami hiányzik az életéből, úgy vélte többet-jobbat érdemelt volna. Negyvenéves volt, amikor beleszeretett az egyik kollégájába, azt gondolta, ha nem lenne a férje, végre boldog lehetne. Egyre keserűbb, egyre komorabb lett. Folyton arról álmodozott és egyre többet beszélt is róla, hogy ha nem lenne a férje, kinyílhatna előtte a világ, ha nem esett volna teherbe, nem kellett volna férjhez mennie, ha nem lett volna beteg az anyja, nem kellett volna dolgoznia.

Két év múlva egyedül maradt, a lánya külföldre költözött, előbb az anyját temette el, fél év múlva a férje is meghalt infarktusban. Nyitva állt az út, hogy új életet kezdjen, megvalósítsa azokat az álmokat, amiket mások miatt háttérbe szorított. De félt. Félt felvállalni egy új kapcsolatot, összekötni az életét egy idegen emberrel. A főnöke javasolta, hogy jelentkezzen főiskolára, de félt a megmérettetéstől, a tanulástól, a vizsgáktól. A szabadság helyett a félelmeivel találta magát szembe.

A pszichológussal folyatatott sok-sok órányi beszélgetés után jött rá, hogy egész életében „Ha te nem lennél…” játszmát játszott, így óvta meg magát, hogy szembesüljön a saját félelmeivel. A terápia során az is kiderült, hogy egész gyerekkora ebben a játszmában telt, s mintegy megörökölte édesanyjától. Apja korai halála után ugyanis anyja egyedül nevelte Irént, és folyton azt hajtogatta, ha ő nem lenne, mennyivel másabb lenne az élete. Irén nem tett mást, a kapott mintát alkalmazta a saját életében is, eszerint alakította a sorsát, a döntéseit. Élte tovább az anyja életét, miközben a sajátjáról megfeledkezett.

Irén példája nem egyedi, hasonló játszmák tömkelegével találkozunk felnőtt életünk során. A „Miért mindig velem történik? vagy „Rúgj csak belém!” játszma hasonló, míg „Az ennek is te vagy az oka!” épp az ellenkezője, de nem kevésbé szerencsétlen játszma. Ezt játssza a pasi, amikor konnektorszerelés közben megrázza az áram, majd kedvesére mordul: Ennek is te vagy az oka, miért kérdezted meg, hogy kérek-e sört. Ezt játssza a férj akkor is, amikor a feleségre bízza a gyereknevelést, majd nőt okolja, ha megbukik a gyerek. De ezt játssza főnökként is, amikor javaslatokat kér a munkatársaitól, s ha hibát követ el, azt ellenük fordítja, őket teszi meg bűnbaknak.

Noha a férfiakra inkább az utóbbi, a nőkre a mártíromsághoz közelálló előbbi játszmák jellemzőek, hiba lenne nemek szerint megosztani a rögzült sémákat. Az, hogy milyen játszmát játszunk, nagyrészt attól függ, milyen mintát sajátítottunk el gyerekkorunkban, melyik kísérletünk járt eredménnyel, mit tapasztaltunk, melyikkel érjük el a céljainkat. Az viszont, hogy felismerjük-e a játszmáinkat, és ha igen, képesek vagyunk-e rajtuk változtatni, már felnőtt döntésünktől függ.

Az utolsó részben azt nézzük meg, hogyan szabadulhatunk meg nem kívánatos szerepeinktől, játszmáinktól. Élhetünk-e játszmák, szerepek, álarcok nélkül?

Kapcsolódó cikkek:

$$2951$$

$$2952$$

$$2954$$