Színes energiaburok: az aura

2008. 09. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A gyerekek, akik még nem a fizikai világ fogságában élnek, látják is az aurát, ami rajzaikból egyértelműen kitűnik, melyeken sokszor egyre kisebbedő különböző színű körökben ábrázolnak embereket, vagy, akár magát a személyt rajzolják extrém színűre. Ilyenkor a felnőttek gyakran közlik, hogy egy ember nem lehet például zöld, vagy kék, amivel a gyerekeket lassan, de biztosan rászoktatják, hogy csak a materiálisan érzékelhető dolgokkal foglalkozzanak. 

Mi felnőttek már szinte kizárólag a világ materiális részét érzékeljük, pedig adottságunk az aura felismerésére soha nem merül feledésbe. Az aura érzékelésének jelei a következők lehetnek: 

• megérezzük, hogy egy ismerősünk belépett a szobába, anélkül, hogy észrevennénk, • megérezzük, hogy valaki követ minket, anélkül, hogy hátranéznénk,  • néha soha nem látott emberekkel első pillanattól egy hullámhosszon vagyunk, míg      mások –  rögtön érezzük –, antipatikusak a számunkra,  • érzékeljük, ha valaki minket néz, • bizonyos hangokat, színeket jobban kedvelünk, míg mások taszítóan hatnak ránk.  Az aura minden irányból körülveszi testünket, általában ellipszis alakú és két-három méteres kiterjedésű. Az aurát gyengíti a friss levegő, a pihenés hiánya, a nem megfelelő étrend, a káros szokások és a stressz. A meggyengült aura kimerültséghez, egészségi problémákhoz vezethet. Saját auránk kölcsönhatásba kerülhet más emberek, élőlények, ásványok aurájával. Ha több ember kerül egy kisebb helyiségbe, könnyen előfordulhat energiacsere, mivel mindenkinek az aurája folyamatosan energiát bocsát ki. Ez rendkívüli kimerültséget, összezavarodott gondolatokat, de akár fejfájást is okozhat.

A tárgyak is rendelkeznek energiával, az ékszerek például viselőjük energiájával is feltöltődhetnek. Az emberi aura lehet: • piros: dinamikus szín, szenvedélyt jelent, jelezhet akaraterőt, szerelmet, vagy haragot.  • narancssárga: örömet, bátorságot, társas kapcsolatok fontosságát tükrözi. Zavaros árnyalatai feltűnési vágyra utalnak.  • sárga: az optimisták aurája, mélyebb árnyalatai kritikus jellemet mutat.  • zöld: elsősorban a gyógyítók színe. Nyugalmat, együttérzést jelent. Nem tiszta árnyalatai birtoklási vágyat, féltékenységet jelölnek.  • kék: igazságosságot, komolyságot jelez, a tisztánlátás képességét, nyugalmat.

Az aura érzékelése mindenki számára elérhető képesség. Mivel a materiális világ gátol minket adottságunk kihasználásában, próbáljunk minél több időt tölteni a természetben, hogy újra képesesek legyünk a színes energiaburok észlelésére.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top