Tápióbicskei töltött káposzta

2009. 09. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók 4 személyre: 8 db savanyú káposzta levél ¼ kg darált füstölt hús ¼ kg darált hús 10 dkg rizs ¼ liter olaj csontleves /lehet leves kocka is/ 8 dkg liszt 8 dkg zsemlemorzsa 2 dl tejföl 1 nagy fej vöröshagyma 1 kis csokor kapor ízlés szerint só, paprika, fokhagyma, őrölt bors.   Az összekevert darált húsba tegyük bele a félig megpárolt rizst és az apróra vágott dinsztelt vöröshagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd meghintjük pirospaprikával és beletesszük az összezúzott fokhagymát. Az alapanyagot jól összedolgozzuk,végül tojással lazítjuk.

Terítsük szét a káposztaleveleket, a nyolc felé osztott tölteléket csavarjuk bele, a végeit tűrjük be.

A csontlevesbe addig pároljuk, amíg a káposzta és a hús is megpuhul. Ezután szűrjük le. A leszűrt tekercseket liszttel, tojással, zsömlemorzsával panírozzuk be, majd forró olajban ropogósra sütjük.

Kapros tejföllel meglocsoljuk és így tálaljuk. Jó étvágyat kívánok hozzá!

Köszönjük szépen Lang Ferencnek, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top