Tepsis krumpli hússal,gombás-lecsóval

2010. 02. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók:

(nem írok mennyiséget, mert ez az a tipikus étel, amit érzésre, kóstolgatással érdemes készíteni) csirkemell füstölt fehérszalonna hagyma gomba "lecsó" (konzerv is jó, de én frisset csináltam) fűszerek: oregánó, bazsalikom, kakukkfű, só, bors, pirospaprika, grillfűszer-keverék burgonya Felvágtam egy kis darab szalonnát, megpirítottam, rá egy hagymát fél karikára vágva, aztán a félbe, negyedbe vágott gombát, majd összepirítottam. Ezután tettem rá a lecsót és „friss” (fagyasztóból) oregánóval, bazsalikommal, kakukkfűvel megszórva, kicsit megsózva összeforraltam.

Csirkemellet kisebb szeletekre vágtam, kevés grillfűszer-keverékkel és olajjal befűszereztem.

Krumplit karikára vágtam, először úgy gondoltam, hogy nyersen fogom beletenni, de aztán végiggondoltam, hogy talán amit ráteszek, hamarabb megpuhul és a krumpli nyers marad, ezért sós vízben előfőztem, forrástól számított egy percig.

A tepsit olajjal kikentem, beleterítettem a krumplit, rá a csirkemell darabokat, a tetején szétterítettem a gombás lecsót. Lefedve tettem a sütőbe 180 fokra. Kb. fél óra múlva, amikor a hús és krumpli is megpuhult, levettem a fóliát, és 15 percig még úgy is sütöttem.

Valami fenséges ízvilág tárult elénk, a családom nagy örömére.

Köszönjük szépen Lippert Zsunak, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mail címre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top