Terhesség hús nélkül

2008. 03. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nagyon fontos azonban, hogy különbséget tegyünk a tojást és tejtermékeket is fogyasztó ovo-laktovegetáriánus és a kizárólag növényi eredetű étrenden élők között.

Az ovo-lakto vegetáriánus kismamák könnyű helyzetben vannak. A tejtermékekben és a tojásban bőven van komplett fehérje és sok kalcium. Gyakorlatilag minden megtalálható benne, ami a magzat fejlődéséhez szükséges. Vannak, akik tojást sem fogyasztanak, azaz laktovegetáriánusok (például aKrinsa tudatúak), mégis kitűnő egészségnek örvendenek, mivel a tejtermékek önmagukban is képesek a fehérje és a kalciumszükséglet kielégítésére. Egyedül talán a megemelkedett vasszükséglet bizosítása lehet probléma. Sok növényben van bőven vas, de a szervezet nem tudja hasznosítani. Ezért a terhesség alatt folyamatos csalántea fogyasztása javasolt. Ha ennek ellenére vashiány jelentkezik, akkor az orvos által javasolt vaskészítményt kell alkalmazni.

A kismamák gyakran panaszkodnak székrekedésre, de a vegetáriánusoknál, akik jóval több növényi anyagot fogyasztanak az átlagnál, szinte soha sem jelentkezik ez a tünet, mert a rostok gyorsítják s bélmozgást. Gyakran felmerülő kérdés, hogy szabad-e táplálékkiegészítőt szedni a terhesség alatt: természetesen szabad, sok cég külön kismamák részére kifejlesztett vitaminkészítményeket is forgalmaz. Ezek összetétele, minősége igen eltérő, ezért kérjék ki a kezelőorvos tanácsát.

A tisztán növényi táplálékon, máshogy nevezve vegán étrenden élők esetében azonban nagyon körültekintően kell összeállítani a terhesség alatti diétát. Itt valóban jogos az aggodalom, hiszen a növényekben a szóját leszámítva, nincs komplett fehérje, ezért úgy kell a nyersanyagokat összeválogatni, hogy a bennük lévő fehérjék kiegészítsék egymást, azaz komplettálni kell. Ilyen komplettálás például a burgonyás kenyér, a búza fehérjéjéből hiányzó aminosav a burgonyában megtalálható. A másik probléma, hogy a nagyüzemileg termeszett növények tápanyagtartalma igen alacsony, a technológia feljődésével egyenlő mértékben csökken. Gondoljunk például a vízízű műparadicsomra. Ezért aki úgy dönt, hogy a terhessége alatt is fenntartja a vegán étrendet, az kizárólag bio-növényeket vásároljon és fogyasszon.

Egy komoly veszélyforrás a vitaminhiány, különösen a B12 hiánya, amely vészes vérszegénységet okoz. Ez a vitamin az állati eredetű táplálékon kívül csak bizonyos élesztőgombákban és egyes algafajokban van, így mindeféleképpen ezeknek valamilyen kivonatát tartalmazó készítmény formájában kell fogyasztani. Összegezve tehát az ovo-lakto és laktovegetáriánus kismamáknak elég, ha annyiszor látogatják orvosukat, mint egy vegyes táplálékon élő (hacsak nincs valamilyen más ok, ami miatt gyakrabban kell menni). A vegán étrenden élők azonban jóval gyakrabban járjanak ellenőrzésre!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top