Terített asztal, ünnepi étkek hanuka ünnepén

2008. 12. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hanuka napjaiban az étkezések is különböznek a megszokottól. A jeruzsálemi szentélyben megszaporodott, nyolc napig elegendő, szent olaj emlékére bő olajban sült ételeket kínálnak, ilyen a fánk (szufgánijá) és a krumplis hremzli, más néven latke (latkesz, tócsi, tócsni, lepcsánka).

Krumplis hremzli

Hozzávalók: 3 nagy krumpli, 1 tojás, 2 ek liszt, 1 hagyma, só, bő olívaolaj a sütéshez Az almaszószhoz: 3-4 édes, közepes nagyságú alma, 2 ek libazsír vagy olaj, 2 ek liszt, kevés húsleves

A krumplit lereszeljük, majd kézzel kifacsarjuk belőle a nedvességet. A hagymát apróra vágjuk, és hozzákeverjük a krumplihoz, majd belevegyítjük a kissé felvert tojást, a lisztet és a sót. Teflonban olívaolajat forrósítunk, ha már meleg, két-két evőkanálnyi masszát belepottyantunk, és szétlapítjuk a kanál aljával. Addig sütjük, amíg meg nem barnul az alja (kb. 5 perc), majd megfordítjuk, és a másik oldalát is nagyjából ugyanannyi ideig sütjük. A kisült hremzlit szalvétára szedjük, hogy az felvegye a felesleges olajat, majd megpakoljuk a választott szósszal. Az almaszószhoz a meghámozott almákat vékony gerezdekre vágjuk, a zsírban átforgatjuk („megpergeljük), liszttel megszórjuk, a húslevessel óvatosan, apránként felengedjük, hogy csomós ne legyen. Néhány percig főzzük, amíg az alma megpuhul, majd habverővel vagy turmixgépben sűrű szósszá törjük.

A hagyomány őrzi a jámbor és szépséges özvegyasszony, Judit emlékét is, aki megmentette városát az asszírok támadásától – olvashatjuk az ószövetségi Judit könyvében. II. Nabukodonozor király hadvezére, Holofernész Betúlia városát ostromolta. A bátor asszony, magára öltve legszebb ruháit, az ellenség táborába ment. Holofernész buja gerjedelemre gyulladt iránta, és lelkesen fogadta. Judit a díszlakoma után a sátorban sajttal kínálta a vezért; a mámoros Holofernész megszomjazott, rengeteg bort vedelt, és csakhamar elnyomta az álom. Judit a saját kardjával vágta le a férfi fejét, a kosarába tette, és visszalopózott a városába. A levágott fejet város falára tűzték, és a megzavarodott asszír sereget Damaszkuszig kergették Betúlia lakói. A furfangos asszony sajtját jelképezi a hanukai tejes-túrós étel.

Túrós delkli

Hozzávalók: leveles tészta, 50 dkg tehéntúró, 2 tojássárgája, 1 vaníliás cukor, 3 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, ízlés szerint még cukor, 25 dkg margarin, 25 dkg liszt, l kanál ecet, csipet só, 1,2 dl víz Töltelékek: 2 db főtt, összetört burgonya, 1 fej apróra vágott hagyma, 1 ek libazsír, só, bors, keleti kömény; vagy 20 dkg párolt gomba (l ek olajon kevés reszelt hagymával, sóval, borssal, petrezselyemmel párolva), 1 kis darab főtt burgonya

A túrót a többi hozzávalóval géppel jól eldolgozzuk. A leveles tésztát fél cm vastagra nyújtjuk, és 10-15 cm-es négyzetekre vágjuk. A négyzetekre tölteléket halmozunk, majd a tészta négy sarkát felemeljük, és középen összenyomjuk. Tojásfehérjével vékonyan bekenjük, és forró sütőben gyorsan sütjük. Szilvalekvárral is tölthetjük ebben a formában, vagy háromszögbe hajtva, levélként.

Kapcsolódó anyagok:

$$2134$$

$$2135$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top