A mai importruha-vásárlóknak már egyre ritkábban kell a dobozok aljáról kihalászni a kincseket, az „újkori” turikban kimosva, egyesével vállfára húzva, színek szerint válogatva sorakoznak a rucik. Külön a szoknyák, a nadrágok, az alkalmi vagy a hétköznapi műfajok.

Ha nincs szükségem semmire, akkor is betérek hetente a kedvenc üzletembe. Mellettem egy kismama keresgél. Kicsinye kenguruban szundít az anyukájához simulva.

– Várandósságom alatt kaptam rá a turkálásra. Sajnáltam a pénzt olyan holmikra, amiket a szülés után nem veszek majd fel. A drága kismamaruhák helyett, inkább a kicsire költöttünk. Most a babarucik miatt újra visszajárok. Néha azért magamnak is nézek valamit – mosolyogja kicsit szégyenlősen.

A ruhák alatt egyszer csak hullám seper végig. Három gyerek bujkál a gurulós állványok között. Láthatóan a játszótérre vágynak, de a mamájuk ma vásárlásra szánta a délelőttöt. Kétkosárnyi ruhát tol a lábaival maga előtt, keze szélsebesen matat a nadrágok között.

– Egyre nehezebb a gyerekeket öltöztetni. Hetente kilyukad egy farmer térde, az iskolapad „eszi” a pulóverek könyökét. Persze szeretem, ha rendesen járnak. Öröklik egymás cuccait is, de mire a legkisebbhez ér, már csak az oviba adom rá.

A pénztárca mellett az idő és a türelem is határt szab a zsákmány mennyiségének. Tíz-húsz percre felesleges betérni, mert a kínálat töredékét tudjuk csak átböngészni. A tapasztaltabbak persze hamarabb végeznek. Viszont a rutinos turkálók is egyetértenek abban, hogy egy-másfél óra után az embernek elfogy a türelme, és menekülésszerűen távoznia kell az üzletből.

Az estélyi ruhákat én mindig megnézem, az árkülönbség itt a legnagyobb az üzletek áraival szemben. Egy harmincas finom hölgy áll mellettem, profi gyorsasággal tologatja a vállfákat. Látszik rajta: nem ma jött be először.

– Megtehetném, hogy plázákban vásárolok – mondja –, de nagyon zavar, ha szembe jön velem a drágán megvett pulcsi. Minden butikban ugyanaz kapható, ráadásul a mostani divat nem passzol hozzám. Rengeteg szép darabot vettem már itt. A barátnőm jelmeztervező, hetente többször jön, óriási kupacokat visz el, aztán gyönyörű jelmezt varázsol belőlük a színpadra…

A nagy munkával megszerzett kincset otthon azonnal a mosógépbe gyömöszöljük, hiszen mindenki szereti azonnal felvenni az „új darabokat”. Némelyiken még ott a bolti címke, vagyis sosem viselte senki. Ennek különösen tudunk örülni. Aztán a próba ellenére előfordul, hogy nem jól választottunk. Visszavinni nem lehet, de a barátnőnk boldogan viselheti még. Ezeken a ruhákon nem vacillálunk annyit, mint egy drága holmin és könnyebben meg is válunk tőlük, ha meguntuk, vagy mégsem tetszik. Turkálni jó!