Az igazi pedagógus nagy tudású, varázslatos személyiség. Minden gondjaira bízott gyermeket úgy nevel, mintha a sajátja volna. Bár a szakma manapság nincs túlzottan felértékelve, talán igazat adtok nekem abban, hogy ez súlyos társadalmi probléma. Egyre kevesebb rátermedt személy vállalkozik arra, hogy gyermekeket oktasson. Mivel a kor szüleinek pedig egyre kevesebb az ideje, a mai gyerekek többsége elhanyagoltnak érzi magát, ami kezdetben renitens, később antiszociális viselkedéshez vezethet. A probléma nem is igazán abban áll, hogy a tanárok nincsenek megfizetve, hiszen ki van manapság. Inkább azzal van a baj, hogy a munkájukat nem övezi tisztelet, nincs presztizsük, se társadalmilag sem a tanulók által nincsenek elismerve. Talán ezért is választja egyre kevesebb férfi ezt a pályát. A tökéletes pedagógus nyilvánvalóan képes kivívni, hogy a diákok felnézzenek rá, hogy elfogadják „falkavezérnek”. Mivel azonban a köztudatban nincsen benne, hogy tanárnak lenni óriási elismerés, a rátermedt emberekben nem alakul ki ilyenirányú vágy. Pedig tanítónak, tanárnak, lenni nagy felelősség;  emberek életére vannak kihatással, mint az orvosok, a papok, az ügyvédek, a politikusok stb. A gyerekek életének további lefolyása függ tőlük, és szerepük bizalmi is, hiszen a szülők legdrágább kincsüket bízzák rájuk, akin keresztül ráadásul belelátnak a család belső, intim életébe is. Tanárnak csakis olyasvalakinek szabadna lenni, akit maguk a szülők is tisztelhetnek, annál is inkább, mert, ha apán és anyán nem azt érzi a gyerek, hogy jó helyre viszi, jó kezekbe adja, ha már ő maga nem lehet vele, nem fog pozitívan viszonyulni a tanítónénihez, a tanárokhoz. Vegyük a fáradtságot és  keressük meg a megfelelő, tanítót gyermekeink számára, akár iskolaváltással is, ha szükséges. Ha pedig megtaláltuk, ne szégyelljük szeretetünket, tiszteletünket, hálánkat kifejezni irányában minél gyakrabban, de legalább pedagógusnapon, és ezt erősítsük gyermekeinkben is. Egy csapat rakoncátlan gyerkőc szellemi, lelki, testi fejlődését kézben tartani, ugyanis nem könnyű feladat, a tanárok a mi apró elismeréseinkből táplálkoznak.

Magyarországon alig több, mint fél évszázada a jeles napok között számontartott ünnep az oktatók, a tanítók, a pedagógusok napja. Bevezetéséről egy 1951-es minisztertanácsi határozat döntött, mely a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját PEDAGÓGUSNAP-nak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor: ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Jelenleg a pedagógusok kitüntetése január 22-én, a magyar kultúra napján történik.

A szó a görög paidagógosz-ból származik, jelentése gyermekvezető. Az ókori Athénban eredetileg azt a rabszolgát nevezték így, aki a gyermekeket a magántanítóhoz kísérte, és segítette az otthoni tanulásban. Az idők során a paidagógosz feladatköre fokozatosan kibővült: a gondjaira bízott fiú erkölcsi nevelőjévé is vált.

A pedagógusnapot az egész világon ünneplik, általában az adott ország oktatás területén elért egy-egy nagyobb vívmányához kötődően. Tegyünk róla, mi is, hogy ne csak egy szokás legyen, hanem őszinte ünneppé váljon.

Kapcsolódó cikkek:

$$3521$$

$$2939$$