Óvjuk, védjük kicsijeinket, aztán tessék, elmegy egy közösségbe, ahol valamelyik rosszul nevelt, agresszív kölyök jól megveri… Mit tegyünk? Fussunk az óvónőhöz? Vagy beszéljünk a bántalmazó gyerek szüleivel? Az én kislánykám valami Andorról mesélt, aki egy napon megdobta egy kővel. Pár nap elteltével jól mellbe vágta, hogy elesett, és még azon a héten a haját is megcibálta… Egy szörnyeteg ez az Andor, vélekedtem magamban. És vacillálni kezdtem. Eszembe jutott, hogy amolyan közhely, hogy az ovis szerelmes fiúk megcibálják kiválasztottjuk haját. És hogy a kedveskedésük sokszor abban nyilvánul meg, hogy fellökik „szerelmüket” – elvégre csak azt tudják, hogy érdekli őket az adott kislány, de azt már nem, hogyan fejezhetik ezt ki. No, de mi van, ha nem ez áll a háttérben? Ha tényleg rászállt Andor kislányomra, és élvezettel bántja?
A helyzet könnyen megoldódott, amikor egy napon elvittem oviba lányomat, és azt láttam, hogy búcsút se intve „Andor, Andor!” kiáltásokkal rohanni kezd egy viháncoló fiúcsoport felé, majd azonnal hancúrozni kezdenek úgy öten, hatan: másznak, kergetőznek, lökdösődnek… Ja kérem, ha valaki fiúkkal barátkozik, az számítson rá, hogy nem fognak vele kivételezni csupán azért, mert ő lány. Mert az oviban a gyerekek „bántalmazásai” a legtöbb esetben a játék hevében elkövetett „bűntettek”. Néha egyszerű baleset történik – például a mi esetünkben a dobott kő ilyen baleset volt, egyáltalán nem akarta Andor lányomat szájon vágni. Máskor vita és ellentét alakul ki a gyerek között, és ez vezet veszekedéshez, vagy akár kisebb verekedéshez is. De nem azért írattuk be –többek között – gyermekünket oviba, hogy szokja a közösséget? Hogy megtanulja, hogyan kell viselkedni egy csoportban, és hogyan lehet a konfliktusokat megoldani? Ha ilyen esettel állunk szemben, igyekezzünk kihasználni a lehetőséget! Ugyanis ezekből a bajokból fogja megtanulni gyermekünk a társas viselkedés szabályait – ha mindenáron meg akarjuk óvni ezektől, akkor többet ártunk neki, mint amennyit használunk. Mit érdemes ilyenkor tenni? 1. Beszéljünk gyermekünkkel. Meséltessük el a történetet vele, vagy akár arra is megkérhetjük, hogy a babáival vagy bábjaival játssza el, mi történt.
2. Utána kérdezzünk rá, hogy vajon miért viselkedett úgy a másik gyerek, és hogy a mi gyermekünk szokott-e hasonlóan cselekedni. Ezzel segítjük empátiájának fejlődését, megérti, hogy a dolgok nem csak úgy maguktól történnek, hanem okok állnak a háttérben.
3. Kérdezzük meg azt is, hogy helyes volt-e ez a viselkedés – és hogyha ő maga viselkedik így, akkor az helyes-e.
4. Végül pedig azt próbáljuk meg kitalálni együtt, hogy mit kell tenni egy ilyen történet után – a bántalmazó kérjen bocsánatot, vagy engesztelje ki valahogy a megbántott felet –, és hogy meg lehet-e előzni valahogy, hogy máskor is megtörténjen ez.
5. Beszélhetünk a problémáról a másik gyerek szüleivel is, de ne azt hangoztassuk és éreztessük, hogy milyen lesújtó a véleményünk verekedős gyerekükről, hanem hívjuk fel a figyelmüket a jelenségre – mint egy közös problémánkra. Gondoljunk arra, hogy talán pár nap múlva a mi gyerekünk fog „megverni” valakit – fellökni, elvenni a játékát, stb. –, hiszen minden ovis próbálgatja „oroszlánkarmait” és keresi helyét a csoportban. Előfordulhat azonban, hogy valóban van a csoportban egy gyerek, aki kifejezetten agresszív, és rendszeresen bántja a többi gyereket. Ilyenkor már nem nézhetjük tétlenül az eseményeket, akár a saját gyerekünkről van szó, akár máséról. Ha ezt tapasztaljuk, mindenképpen beszéljünk az óvónővel és a többi szülővel, próbáljuk meg kideríteni, mi is áll a háttérben, és mit lehet tenni. Ez kicsit úgy tűnik, mintha kívülállóként beavatkoznánk valamibe, amihez semmi közünk – de igenis sok közünk van hozzá, hiszen gyermekünk személyiségét erősen befolyásolják a fiatal korban tapasztalt események. Ha már az oviban „megtanulja”, hogy vannak, akiktől félnie kell, az az egész életére ki fog hatni!
Az agresszív magatartás mögött sok indok meghúzódhat, lássunk néhányat ezek közül: 1. A gyereket nemrégiben trauma érte. Ha a szülők válófélben vannak, sokat veszekednek, vagy meghalt egy szeretett ember a családban, az sok gyermekből előhozhatja az agressziót.
2. A gyermeket rendszeresen bántalmazzák odahaza, és csak azt adja vissza, amit a szüleitől kap: ő is üt.
3. A gyermek magatartászavaros, nem képes beilleszkedni, gondjai vannak a csoporttal. Természetesen számtalan egyéb ok is létezik, sőt, leggyakrabban ezek kombinációi hozzák felszínre az agresszív magatartást. De soha ne feledjük: egy ovis gyermek nem lehet rossz, nem bűnöző, nem „szörnyeteg”, csupán gyermek, aki nem képes még helyesen cselekedni és uralkodni érzelmein. Még a legdurvább esetekben is igyekezzünk nyitottan, a gondokra fókuszálva közeledni a problémához és az agresszív gyerekhez, ő ugyanis nem bűnös, legfeljebb áldozat…
Forrás: Anyuci.hu