Ébred a csend, vacog a táj,

Zúzmara virágzik, alszik a nyár.

Isteni virága kinyílt a télnek,

Jégkoszorút kap tőle az élet.

A vén diófák, mint büszke arák sora,

Fehérben, tárt karokkal állnak,

Huncut mosolyuknak nincsen kora,

Ifjonti álmuk lovagjára várnak.

Dunna alatt a vulkánszülte hegy,

Méhében tüzes újbort érlel,

Furmintot, hársat, királyi aszút

Hűséges társa, városa asztalára.

Perceg a csend, vacog a vágy,

Zúzmara virágzik, ébred a láng.

Isteni virága kinyílt a télnek,