A Bak jegyében születettek munkája és egészsége

2009. 01. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Munkaképességed nagyon erős. Gyakran több állásod is van, vagy több helyen is elfoglalhatod magad. Ha valahol nem érzed, hogy megbecsülnek, állásodat szívesen változtatod. Munkarended célszerű. Nálad a Szaturnusz adja a koncentráció képességet. Kevés erőbevetéssel aránylag sok eredmény tudsz elérni. Kitartásod hatalmas. Ha valami nem sikerül azonnal, nem hagyod abba, hanem még fokozottabb erővel dolgozol. Munkádban hideg, józan, kalkuláló típushoz tartozol. Munkakörödből kifolyólag sok utazásra is van alkalmad.

Betegséghajlamaid a Bak jegy révén a térdeddel, a csontjaiddal, fogaiddal, hajaddal, vagy a bőröddel kapcsolatosak. Általában az élet első felében vagy gyengébb, és minél idősebb leszel, annál szívósabb is. Előfordulhatnak nálad még bélpanaszok, mert a hatodik házad uralkodó bolygója a Merkúr, a Szűz jegyében is uralkodik.

Miután a hatodik ház az egyik betegségház is, és ez az Ikrek jegyébe esik, nagyon vigyáznod kell a tüdődre, főleg fiatalabb korodban. Reumatikus és ízületi problémáid is gyakran előfordulhatnak. Ezek a Szaturnusz miatt vannak. További betegséghajlamaid lehetnek az érelmeszesedés, és a gyakori meghűlés is. Komoly bajod azonban ritkán van. Nagyon szívós a szervezeted. De mindenképpen vigyáznod kell, mert betegséged nagyon könnyen krónikussá válhat.

A lelki életed terén belső elégedetlenségek fordulhatnak elő. A pesszimisztikus és melankolikus beállítottság árt neked. Sajnos hajlamos vagy a hipochondriára. 

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Kos jegyében áll ‒ komoly, aprólékos munkát is el tudsz végezni, azonban inkább a lendületes, mutatós tevékenység áll közelebb a szívedhez. Betegséghajlamaid kevésbé feltűnők, de nagyon is elhúzódhatnak. Kríziseidet külső-belső vívódásokkal viseled. Előfordul, hogy egy-egy probléma megoldása érdemén túl is leköt. Sorsodat az előrelendítő elem határozza meg. Olykor egy-egy megkötő elem megtorpanásra késztet, talán csak azért, hogy felelőtlenül ne tudj cselekedni. Komoly krízis esetén próbálj tisztán elméleti alapokra helyezkedni, és racionálisan átgondolni helyzetedet. Mérlegelj, gondolj arra, hogy mind magadnak, mid a problémában érintetteknek meg vannak a maguk szempontjai és terhei. Döntéseidben legyél határozott, következetes.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Bika jegyében áll ‒ képes vagy elvégezni komoly fizikai megterheléssel járó feladatokat. Kezed alatt a legkeményebb anyagok is engedelmesen viselkednek. Betegségeidet könnyelműségből szerzed, amelybe beletartozhat a nem megfelelő táplálkozás is. Kríziseid megviselnek, adott esetben azonban kellő diplomáciai érzékkel, meglepő ügyességgel tudsz kijutni belőlük.

Sorsodat a megkötő tendencia irányítja, olykor bizonyos erők derűs felülemelkedést biztosítanak életviteledben. Komoly krízis esetén, hatolj le a problémák gyökeréig, és tárgyilagos, határozott döntéseket hozzál, amelyben nem adsz engedményt sem saját magadnak, sem az ügyben érintetteknek.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed az Ikrek jegyében áll ‒ különösen nehéz, és izgalmas feladatokat szeretsz kapni. Betegségeidet szótlanul viseled, hozzátartozóidnak kell kitalálniuk, ha bajod van. Kríziseidet sokáig képes vagy viselni, mert felvállalt feladatodat, élethelyzetedet nehezen adod fel, inkább újra meg újra tisztázod a nehézségeket. Sorsodat a felemelve elszakító tendencia irányítja, előrelendítő erőkkel. A magába oldó motívum egyben mederben tart, megóvva a szélsőséges kilengésektől. Komoly krízis esetén rajzold fel azt az erkölcsi értékrendet, amely mentén elrendezed a dolgaidat, és ebben legyél következetes, még ha ez az értékrend saját magadról is ítéletet mond.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Rák jegyében áll ‒ szélsőséges feszültségek határozzák meg a munkához való viszonyodat. Vagy számodra teljesen közömbös feladatot vállalsz el, és érdektelenül végzed, vagy pedig, találsz olyan munkát, ahol felhasználva rendkívül jó ösztönödet, nagy eredményeket tudsz elérni. Betegségeid többnyire lassan fejlődnek ki. Lábaidra különösen vigyáznod kell.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed az Oroszlán jegyében áll ‒ nem riadsz vissza a kemény munkától, de szereted időről időre látni az eredményt is. Betegséghajlamaid elsősorban a szívvel kapcsolatosak, és kihatnak az érrendszerre. Arra törekedj, hogy a krízisek ne rendítsenek meg életviteledben.

Sorsodat az előrelendítő tendencia határozza meg. A megkötő elem sosem engedi, hogy teljesen elszakadj a gyökereidtől. 

Komoly krízis esetén az segít igazán, ha humorral, iróniával próbálsz fölül és kívül kerekedni a problémáidon.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Szűz jegyében áll ‒ minden munkádhoz optimizmussal kezdesz hozzá majd később alaposan, belebonyolódsz, esetleg lelassulsz, mert sosem tudod precizitásra való hajlamodat háttérbe szorítani. Betegségeidről alaposan tájékozódsz, és kisebb bajoknál szerencsésen gyógyítod magad természetes szerekkel. Kríziseidet könnyedén próbálod kezelni, valójában mélyen hordozod azokat, és nagyon nehezen keveredsz ki kisebb bajokból is. Sorsodat a megkötő elem határozza meg, amit ellenpontoz a felemelve elszakító tendencia egy szellemes, könnyed belső fensőbbségtudattal. Komoly krízis esetén az segít, ha helyesen választod ki, mi az, amit belenyugvással tűrjél, és mi az, ami ellen foggal-körömmel harcolj.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Mérleg jegyében áll ‒ látszólagos lassú munkatempód időről-időre felgyorsul, de nem várt eredményeket tudsz felmutatni. Egészségedet, fenyegető bajokat elsősorban tüdődnek erősítésével tudod megelőzni. Tehát légző gyakorlatokkal. Kríziseidet elég jól tűröd, és sokirányú megoldási lehetőségekkel próbálkozol. Sorsodat a felemelve elszakító erők határozzák meg, előrelendítő tendenciával, és magába oldó belső kontrollal. Komoly krízis esetén kemény harc, és makacs talpon állás segítenek igazán.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Skorpió jegyében áll ‒ úgy tudsz igazán dolgozni, ha szívvel-lélekkel beleveted magad a feladatba. Lázas betegségek gyakran feltűnnek, a mintegy érzékeltetve azt, belső lobogást, amely hajt állandóan. Kríziseidet szenvedélyes következetességgel kezeled. Sorsodat a magába oldó tendencia irányítja következetes belső tartással, amit az előrelendít elem, még inkább erősít. Komoly krízis esetén a kemény ellenállás mellett az segít, ha problémáidat alaposan meg- és kibeszéled olyanokkal, akikben megbízhatsz.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Nyilas jegyében áll, akkor kemény munkavállaló vagy, aki sokszor szabadulni szeretne a maga által felvállalt követelményektől. Betegségekkel szemben ellenálló vagy, nem könnyen adod meg magad. Kríziseidet komolyan, de nem teljes következetességgel kezeled. Sorsodat az előrelendítő tendencia irányítja, felemelve elszakító motívumokkal. A megkötő elem azonban a háttérben mindig jelen van, hogy időnként beleszóljon fékezőleg a tempódba. Komoly krízis esetén az segít, ha kimondod mindazt, amit a szíved diktál. Ugyanakkor tárgyilagosan elemzed a helyzetedet.

Ha a Bak jegyében születtél, és Ascendensed is a Bak jegyében áll, akkor szigorú észmunkás vagy. Precíz, odafigyelő, bajod csak abból lehet, ha nem vagy képes pontot tenni a mondat végére, mert mindig találsz még javítani valót. Betegségeidet többnyire eltúlozod. Kríziseid kezeléséhez sokszor kérsz tanácsot, amit többnyire nem tartasz meg, de jól esik neked, hogy mások is foglalkoznak a bajaiddal. Sorsodat a megkötő elem szabja meg, amelyben a felemelve elszakító tendencia élénkítő színeket tud bevinni, azonban a szárazságot még így sem oldja. Komoly krízis esetén az segít, ha több helyet adsz mind magadban, mind az érintettekben az érzelmek megnyilvánulásának, napfényre kerülésének.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Vízöntő jegyében áll ‒ jó, ha külső segítséget, baráti impulzusokat kapsz ahhoz, hogy milyen munkát vállalj. A könnyedebb, részben szellemi tevékenység megfelelő. Betegségeidet igyekszel alaposan megismerni, és lehetőleg saját magad keresed a gyógymódot, de legalábbis szeretsz tisztában lennyi gyógyulásod részleteivel. Kríziseidet tüneti szinten kezeled, elsősorban a felszínen legyen minden rendben és utána megnyugszol. Sorsodat a felemelve elszakító tendencia irányítja, előrelendítő impulzusokkal. A magában oldó tendencia időnként a belső rendteremtést szorgalmazza. Komoly krízis esetén nagyobb teret kellene adnod a problémák részletes elemzésének, átgondolásának, és ne sajnálj nagylelkűnek és nagyvonalúnak lenni.

Ha a Bak jegyében születtél, de Ascendensed a Halak jegyében áll, akkor nagyon hajt a kíváncsiság egy-egy új feladat irányába, azonban terhesnek érzed a munkáidat következetesen végigcsinálni. Esetleges figyelmetlenséged, szenvedélyed hozzák a betegségeket, viszont ösztönösen érzed a gyógyulás helyes módját. Kríziseidet nagy port felverve rendezed, utána hamar napirendre térsz a problémák felett. Sorsodat a magában oldó tendencia határozza meg, amiből jó irányban emel ki időnként a felemelve elszakító erő. Komoly krízis esetén eszednek és szívednek érvei között kell okosan mérlegelve egyensúlyt teremteni.

Nem tudod mi az ascendensed? Kíváncsi vagy a horoszkópodban lévő bolygó állására? írj az info@donna.hu címre, vagy Németh Áginak, a Donna asztrológusának! 

Kapcsolódó anyagok:

$$2375$$

$$2270$$

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top