A magánhangzók összértéke

2008. 05. 29.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sokszor ő maga is csak tudat alatt, ösztönösen érzi vagy sejti a benne rejtett vágyak és hajlamok jellegét és létezését, de gyakran döntik el az ilyen felszín alatt működő hajtóerők, hogy az illető miképpen fog viselkedni bizonyos adott helyzetekben.

Ugyanakkor az ember karrierjére vonatkozólag is nyújt bizonyos tájékoztatást a magánhangzók végértéke. Nem önmagában, hanem a mássalhangzók végértékét és a teljes névszámot is figyelembe véve s mindezeket egybevetve a születés napjának számértékével, valamint a születés dátumára alapozott értelmezésével.

Saját magunk és mások cselekedetinek rejtett indító okait jobban meg tudjuk majd érteni, ha időt és fáradságot veszünk ahhoz, hogy tanulmányozzuk a magánhangzók értékeit a nevünkben.

Ha a név magánhangzóinak végeredménye: 1.

Az név tulajdonosának lelkében erős vezetési vágyat mutat ez a szám. Ha nem is akarja kimutatni az illető, magatartásából minduntalan kiütközik, hogy az élen szeretne lenni, mindig és mindenben, teljesen függetlenül attól, hogy milyen egyéb jellemvonásokkal vagy képességekkel rendelkezik.

Van benne egy emésztő vágy, ami arra készteti, hogy addig-addig változtassa a munkahelyét, lakóhelyét, és életkörülményeit, amíg el nem éri ezt a célját. Ha magára van hagyva, akkor bátor, akaraterős, és elszánt. Meg vannak a képességei ahhoz, hogy legyőzzön hatalmas ellenfeleket, és elhárítson hatalmas akadályokat, amelyek útját állják törekvéseinek. Ilyen tekintetben nincs félnivalója az életben.

Másokkal való érintkezésében viszont nagyon óvatosnak kell lennie, mert a fenti jellemvonások könnyen fölényeskedéssé fejlődhetnek, sőt hatalmaskodó, parancsoló magatartássá fajulhatnak. Az ilyesmi persze rossz benyomást kelt másokban, ami azután arra vezethet, hogy az ilyen ember csak nagyon nehezen – vagy egyáltalán nem – fog boldogulni az életben.

Keresnie kell magának valami olyan foglalkozást, ahol teljesen egyedül, önállóan dolgozhat. Egyéb munkaterületen is csak akkor fog érvényesülni, ha le tudja győzni önmagában az említett tendenciákat, amelyek súlyosan megronthatják kapcsolatait másokkal. A siker és az érvényesülés a legtöbb esetben nem csupán a saját adottságainkon múlik, hanem mások jóindulatán is.

Különösen sok függ felettesei jóindulatától, és ezt a legnagyobb mennyiségű, és legkitűnőbb minőségű munka végzésével sem fogja tudni biztosítani a maga számára, ha magatartása kifogásolhatónak látszik.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top