A méret nem számít

2009. 01. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egy huszonhét éves nevelőintézetben felnőtt pesti lány mesélte:

Szeretem, ha egy férfi magasabb nálam, hogy fel lehessen rá nézni, hogy bele lehessen csimpaszkodni, de nem kell feltétlenül izompacsirtának lennie. Szerintem minden nő számára az a legfontosabb, hogy a partnere odafigyeljen rá. Ez rám különösen érvényes, mert hihetetlenül nagy bennem a szeretetéhség.

A szüzességemet tizennégy évesen részegen vesztettem el egy házibulin. Kimenőt kaptunk, én pedig elfogadtam egy baráti meghívást. Nem mondom, hogy addig soha nem ittam semmit, de csak egy-egy koccintás erejéig éppen a minimálisat. Ott viszont a sörtől a márkás rövidig minden volt, ami teljesen elkápráztatott. Megláttam egy üveg Napóleon konyakot, amiről tudtam, hogy drága, ezért arra álltam rá. Elég sokat ittam, és ez lett életem első berúgása. Semmire nem emlékszem, csak arra, hogy reggel egy vadidegen fiú mellett ébredtem, és már nem voltam szűz. A többiek mesélték el, hogy mi történt, mert ő is nagyon részeg volt, és nem tudta visszaidézni az éjszakát. Legalább is ezt mondta. Ráadásul szintén szűz volt, úgyhogy gondolom nagy élmény lehetettünk egymásnak.

Azután sokkal óvatosabb lettem. Nekem az nem jön be, ha valaki csak rám ugrik, aztán elfordul és kész. Szeretek csókolózni, szeretem, ha simogatnak, és ezeket viszonzom is. A fülem kivételével mindenhol csókolhatnak, de azt nem bírom, ha összenyálaznak. Nagyon érzékeny vagyok a nyakamon, a belső combomon, de a cicim kicsit érzéketlen, és nem szeretem, ha a popsimat puszilják. Ha jól nyal a partnerem, nem durván, hanem finoman, akkor a csiklómon hamar elélvezek, különben nem, de a hüvelyemben is jó.

Szégyenlős és gátlásos vagyok. Legfeljebb monokiniig vetkőznék le egy strandon, de nudira már nem mennék ki. A szeméremajkaim nagyobbak, mint az átlag, és ez nagyon zavar, pedig a fiúknak tetszik. Utálok szeretkezés közben felül lenni, valamiért nem tudok olyankor elmenni, azon kívül minden pózban jó.

Azt mondják, hogy a méret nem számít, de én mást tapasztaltam. Ha valakinek túl kicsi a pénisze azzal az a bajom, hogy nem éri el a “G” pontomat, a túl nagy pedig fáj.

Lehet, hogy hihetetlen, de három hónappal ezelőtt maszturbáltam először. Akkor állt elő az új barátom azzal, hogy mi lenne, ha ő magának és én is magamnak csinálnám, és figyelnénk egymáson a hatást. Kiült a döbbenet az arcára, amikor elárultam, hogy én ilyet még soha nem próbáltam, bár a barátnőim sokat meséltek róla. Ugyanez van a vibrátorral is, amit pár éve kaptam valakitől, de azóta is ott áll a szekrényben becsomagolva. A mai napig nem tudom, hogy mi lehet jó egy műanyag valamiben, ami zörög és zizeg. Nos, hosszas unszolás után engedtem, és a barátom elkezdte simogatni a csiklómat, aztán mutatta, hogy hogyan folytassam. Nekem nem sikerült, csak neki, de aztán kitartó volt, és egy-két hét alatt kitanultam a tudományát.

Ezzel együtt a mai napig jobban szeretem, ha ő csinálja. Az ágyban egyébként bújós, odaadó és tüzes vagyok. És alapvető, hogy én élvezzek el előbb. Ha szeret valaki, akkor ezt be is tartja. 

Kapcsolódó anyagok:

$$1837$$

$$1267$$

$$1135$$

$$1018$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top