A mesterhármas: szerelem, szex, házasság II.

2009. 03. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Panni öt éve él együtt a párjával, akit nem szeret, saját bevallása szerint is csak azért tartja meg, mert retteg a magánytól. Tudja, hogy nem tisztességes, amit tesz, de azzal nyugtatgatja a lelkiismeretét, hogy nem használja ki Pétert, hisz ő maga is szenved. Szenved minden egyes alkalommal, amikor a heti összebújásra kerül sor.

„Csak minél hamarabb legyek túl rajta” – mondogatja magában, s közben arra gondol, hogy ennyi jár a férfinak, amiért vele van. Gyűlöli a párját és utálja magát, s el sem tudja képzelni, milyen lesz majd azzal szeretkezni, akit igazán szeret. Ha végre egyszer megtalálja.

Ági is a szerelmet keresi, de amíg nem találja, addig sem akar lemondani a testi örömökről: „Harmincévesen egy nőnek már vannak igényei és szükségletei, amit ki kell elégítenie, függetlenül attól, hogy megtalálta-e a nagy őt vagy sem. Csak olyan pasival fekszem le, akit vonzónak találok, ritkán ébredek olyan mellett, akivel nem szívesen reggelizem együtt. Szeretem és élvezem a szexet, szükségem van rá, hogy kiegyensúlyozott legyek. Tisztességes játszmát játszom: szexre vágyom, és csak ezt várom cserébe is. Nem kell színlelni a szerelmet egyikünk sem, és ez így jó.”

István életében sok nő megfordult. „Én Woody Allennel értek egyet, aki azt mondta, hogy a szex, akkor is jó, ha nem jó. A rossz szex is jobb, mint a szex hiánya. De ha szerelemből szeretkezem valakivel, az semmihez sem fogható. Szerelem nélkül az egész egy érzéki tornamutatvány, technikáról, teljesítményről és orgazmusról szól. A szerelmesemmel viszont maga a beteljesülés, egy darabka a mennyországból.”

Kata szerint viszont a szerelem nem garancia a jó szexre: „ A mostani párommal nagyon szeretjük egymást, soha senkibe nem voltam ennyire szerelmes, alig várom, hogy együtt legyünk. Az együttlétek azonban sorra csalódással végződnek, az ágyban valahogy nem illünk egymáshoz, nem találjuk a közös hangot. Persze én így is boldog vagyok, de félek, egy idő után a szerelem már nem lesz elég.”

Ezekből a történetekből is látszik, hogy nincs könnyű dolgunk. Igazán szerencsésnek vallhatja magát az, aki egyszerre talál rá a szexuális örömre és a szerelemre. Ha pedig mindkettőt sikerül hosszan megőriznie, az az igazi boldogság!

Vajon ez a titka a boldog házasságnak is? A következő részben kiderül.

Kapcsolódó anyagok:

$$2783$$

$$2785$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top