Ekkoriban született meg az alábbi szösszenet, amit eredetileg neki magánba írtam, az ő magánéletével kapcsolatosan. Fellelkesült: „Ez az! Ez jó lesz a bemutatkozásodba is!”- Így történt, hogy ez volt kezdettől fogva, és egészen mostanáig (cikként megjelenéséig) maradt is az adatlapom szövege.

A pasik alapból rabszolgák. Nem önkéntesek. Be kell őket nevelni, – rávenni őket a szabadságuk feladására. Ez egy nagyon kifinomult művészet ám! Még egy lovat sem tud betörni, aki ezt nem érzi. Minden rezdülésből, a levegőben a vibrálásból tudni lehet, ha már te vagy a főnök... A pasikkal sokkal inkább így van ez. A szabadságát mind félti, mert érzi a lelke mélyén, hogy az nem az övé – hanem a Nő rendelkezik felette. De nem egész – és sosem lesz boldog –, amelyik nem találja meg azt a Nőt, akiért kész feladni még azt a hőn áhított szabadságot is.

De ilyenkor a legizgalmasabb élmény a pasié ám! Abban a pillanatban, amikor már a szabadsága sem érdekli, – az az érzés már egy extázissal felér... (A ló esetében nem tudom, hogy van ez.)

Egy pasit nevelni kell. Keményen fogni, és pontosan megmondani, hogy mi a dolga. Nem fogja kitalálgatni, nem gondolatolvasó. Például nem azt kell ám sóhajtozni, hogy "hajjjjajjjj, ebben a konyhában nem lehet megmozdulni se lassan, akkora a szemét" – ...és várni hogy egy önkéntes majd jelentkezik takarítani. Hanem azt kell mondani, hogy "Józsikám, itt a mosogató, itt a szivacs (kezébe adni!! - EZ a szivacs!!!) és az ott a 26 db szennyes tányér, valamint evőeszközök... kérem őket tisztán, a szárítóba, elvágólag, sorba rendezve, 12 és fél perc múlva. Egy pasi ehhez már tudja tartani magát!

Nő: - "Hajjjajjjj... nem lehet itt megmozdulni, hajjjjajjjj...!!!" Férfi: - Mi az, drágám, tornázni akarsz???

A lelke mélyén minden pasi egy kicsit rabszolga...