Mindenki szorong időnként. Ám vannak esetek, amikor a szorongás olyan mértékűvé válik, hogy már akadályozza az embert a hétköznapi életben, például pánik-, vagy kényszerbeteg lesz az illető. Sokszor a kívülálló számára nevetségesek ezek a félelmek, pedig az illető borzasztóan szenved – igaz, félelme teljesen alaptalan. Például van, aki retteg a macskától. Vagy a zöldborsótól – igen, ilyen is van. Vagy nem mer kilépni az utcára, nem mer egy járműre felszállni. Vagy éppen kényszeresen kezet mos állandóan, mert megőrjíti a tudat, hogy a kezén bacilusok ezrei mászkálnak.

Ezek kóros esetek, pedig a szorongás maga egy természetes, sőt hasznos érzés. Még az állatok is szoronganak, és kritikus helyzetben ők is kényszercselekvéseket alkalmaznak. Ilyen például az, amikor a macska „döntési krízisbe” esik: előtte egy tál finomság, ám fél közeledni a tálat nyújtó ember felé. Ilyenkor mosakodni kezd. Ennek semmi értelme, egy centivel sem jut közelebb az áhított tányérhoz, ám a döntésképtelenségén nem tud átlépni, s egy teljesen nem odaillő cselekvéssel vezeti le feszültségét.

A szorongás hasonlít a fájdalomra: hasznos, ám felettébb kellemetlen. Ha nem fájna a kezünk, ha megégetjük, akkor nem is vigyáznánk annyira, és így testünk épségét sokszor veszélyeztetnénk. A szorongás a lelki sérülésektől igyekszik megóvni az embert. Felkészít arra, hogy egy adott helyzetben veszély fenyegeti személyiségünket, például szorongunk egy vizsga előtt, hiszen ott kudarcélmény érhet minket, ami ugye nem a legjobb érzés…

Az ilyen és hasonló félelmek teljesen normálisak, és nincs ember, aki ne érezné át időnként. Ha túlzott mértékben félünk valamitől, akkor az a legjobb, ha szembenézünk vele: maga a helyzet soha nem annyira rossz, mint ahogy azt előre elképzeljük! Az előbbi vizsga példánál maradva: még egy bukott vizsga után is mindig nyugodtabb az ember, mint amennyire előtte félt. A bukás tényét már fel lehet dolgozni, lehet készülni a következő alkalomra – ám a gyomorszorító, reszketésre késztető, izzasztós állapot megszűnik.

Sokan vélik úgy, hogy felgyorsultnak nevezett világunkban sokkal többet szorongunk, mint a korábban élt emberek. Más vélemény szerint csupán jóval többet tudunk a lelki folyamatokról – és többet is törődünk velük –, ezért tűnik úgy, hogy több a lelki sérült ember. Feltehetően mindkét véleményben van némi igazság. Nehéz lenne visszamenőleg eldönteni, hogy például egy parasztasszony, akinek faluját időnként feldúlták a törökök, férjét, fiait besorozták katonának hosszú évekre, kevés volt az élelmiszer, végignézett néhány kivégzést, kiskorában meghalt 2-3 gyereke, stb. – nos, ez az asszony vajon mennyire szorongott élete során?

Akárhogy is van, az biztos, hogy mindennapi szorongásainkkal együtt kell élnünk, meg kell tanulnunk elviselni. Ám arra mindig figyeljünk oda, hogy milyen mértékű ez a szorongás! Sokszor észrevétlenül lépünk át a normális félelemérzetből a betegségbe, s ez utóbbi kezelését már jobb, ha szakemberre bízzuk. Mert bizony nem jó minden este egy szőrös mancs közelében aludni térni…

Kapcsolódó anyagok: 

$$468$$

$$411$$

Kapcsolódó fórum: 

$$f312$$