Adának mennie kell a VIVA-ról

2010. 12. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A műsorvezetőnő 7 évig volt a csatorna meghatározó arca, és ezzel együtt talán az egyetlen olyan személy, aki mindig minden körülmények között megállta a helyét, legyen szó egy díjátadó levezényléséről, élő műsorról vagy akár felvételekről. Ő vezeti már évek óta a Teleton jótékonysági akcióját is a zenecsatornánál, így méltó módon ezzel a műsorral köszön el a napokban.

Bár erről sem a tévé, sem Ada részéről nem volt utalás, de több mint valószínű, hogy a cserfes fiatalasszonyt kora miatt kérte meg a csatorna a távozásra. Ő maga a Napi Ásznak azt nyilatkozta: átadja helyét a tiniknek, de egyelőre új felkérés nincs kilátásban. Szeretne képernyőn maradni, de az is lehet, hogy visszatér diplomás szakmájához, a marketinghez.

Ada, azaz Pintér Adrienn élete nem volt botrányoktól mentes eddigi pályafutása alatt. Fiatalon, rövid ismeretség és együttlét után ment hozzá munkatársához, az azóta dj-ként tevékenykedő Timóhoz, ugyanilyen hamar teherbe is esett, majd az ikrek születése után nem sokkal el is váltak. A bulvársajtó szerint Ada nem bírta tovább az életet, amit Timo neki szánt, az állandó egyedüllétet, az éjszakai kicsapongásokat, melyeknek a gyerekek megszületése után sem szakadt vége. Felröppentek olyan hírek is, hogy egy harmadik nő miatt váltak szét útjaik, ám ők ezt cáfolták. Ada elmondása szerint a mai napig szoros baráti viszony fűzi őket egymáshoz, nincs bennük harag a másik iránt, és vigyáznak, hogy ez így is maradjon, hiszen mindannyiuk – beleértve az ikereket – érdeke ez.

„A VIVA életem egy fantasztikus időszakát jelenti, amit sosem fogok elfelejteni. Rengeteget tanultam a szakmáról, és életre szóló barátságokat kötöttem. Feledhetetlen élmény volt a VIVA Comet gálákat vezetni több ezer ember előtt, vagy a Teleton akció végén átadni az összegyűjtött pénzt a rászorulóknak” – olvasható a műsorvezető nyilatkozata a csatorna közleményében.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top