Az a fránya tetű

2009. 06. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Gondolom, nincs olyan gyakorló édesanya, akinek az őszi iskolakezdés ne járna a hajtetű rémálmaival.

Már jó pár éve magam mögött hagytam az általános iskolát, de még ma is tisztán emlékszem azokra a délutánokra, amiket a folyosóra száműzve töltöttem, köszönhetően a tetű kezelésnek, minden szeptember elején.

Hosszú hajam volt, és az első évben bizony egy 30 fős osztályban megtalált a hajtetű, pedig egy elit suliba jártam. 

Jött a büdös hajszesz, párolgás az erkélyen, majd a több napos tetű fésűvel való guberálás. Anyukám nagyon utálta, én nem kevésbé. Bár az elkövetkező években sosem szedtem össze újabb kis lakókat, de már anyum is elővigyázatossabb volt. Még az első iskola nap előtt lekezelt 1-2 alkalommal azzal a büdös szerrel, aminek ma már nem emlékszem a nevére, de az illata, az felejthetetlen.

Teltek- múltak az évek, de azért vannak dolgok, amik nem változnak, így az iskola-gyerek-hajtetű kapcsolata sem. Most a vitalfutar.hu-nak köszönhetően minden szülő néhány napon belül hozzájuthat egy olyan tetű fertőzést megelőző samponhoz, mely nemhogy elbánik a kellemetlen kis parazitákkal, hanem még a fertőzés bekövetkeztét is megakadályozza.

A sampon és a balzsam ráadásul levendula olajnak, teafa olajnak és citromhéj olajnak köszönhetően nem hagy maga után jellegzetesen orrfacsaró szagot, hanem csak a gyógynövény kertek friss, üditő illatát.

Ha a termékről szeretne többet megtudni, vagy megrendelni, akkor ITT megteheti.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top