Cross Training

2009. 11. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tétényi Gábor fitnesz és személyi edző, egy viszonylag könnyű edzéstervet állított össze nekünk, lányoknak. Napokkal később is gyötörte a végtagjaimat az izomláz…

Ezt persze egy percig sem bántam, hiszen ezáltal (is) éreztem azt, hogy igenis tettem valamit a testemért, a lelkemért, vagyis magamért. Mivel a cross training edzés alapja a rövid és állandóan változó edzésingerek biztosítása, ezért több különböző gépet és sokféle egyedi eszközt is kipróbálhattunk az óra folyamán. A futópad és az evezőgép mellett használtunk medicinlabdát, súlyzókat és gumiköteleket is. Ezekkel a kellékekkel ingereltük az izomzatomat, és dolgoztattunk meg különböző izomcsoportokat.

De végeztünk gyakorlatokat az előbb említett eszközök nélkül is. A fekvőtámaszok, felülések, guggolások és ugrálások közben éreztem igazán azt, hogy a saját testemmel dolgozom, és azt, ahogy az ellustult izmaim újra megtelnek erővel. Elvégre erről szól a cross training: a sportoló, edző személy saját testsúlyát használja fel izomzata erősítésére. A cross training szálkásít, vagyis igen intenzív mozgással mutatós izmokat fejleszthetünk ki, ráadásul csak úgy röpködnek le az emberről a felesleges kilók, miközben az állóképesség is növekszik. Ez a rendkívül sokoldalú edzésforma egyébként segíti a csontok erősödését, az idegrendszer működését és a hormontermelést is.

De lelkileg is üdítő ez a mozgás: a dobogóra való fellépés közben a kezemben lévő súlyzókkal nagyon erősnek és kitartónak éreztem magam. Korábban többféle edzésprogramot is kipróbáltam már, de a foglalkozások monotonitása nagyon hamar a kedvemet szegte. Itt azonban erről szó sem volt, a változatos gyakorlatokat egyszerűen nem lehetett megunni.

Kezdőként persze nem szabad azonnal a cross training kellős közepébe vágni. Érdemes kikérni és elfogadni a szakedzők segítségét, hiszen tudásuk és tapasztalatuk a kulcs a jó edzéshez és a hatékony munkavégzéshez. A személyre szabott gyakorlatok, a felügyelet és az apróbb hibák korrigálása ugyanis egytől egyig a mi javunkat szolgálja. A Sport Templomban minden nap van cross training köredzés, amelyet egy tréner felügyel – aki azonban már néhány hete, hónapja gyakorolja az önkínzásnak látszó gyakorlatokat, az a nap bármely szakában elsétálhat a külön e célra kialakított terembe, és egyedül is tornázhat. Éppen ezért ez egy ideális mozgásforma az időhiányban szenvedő nőknek és férfiaknak…

Mit tudnak a már gyakorlott cross trainingezők? A körülöttem tornázó férfiak és nők mesterien bántak a kettlebell súlygolyókkal, bokszzsákokkal, ugráló kötelekkel és a gyűrűkkel is. A traktorgumikat akkor éppen nem mozgatta és nem dobálta senki, de mint megtudtam, a cross training keretein belül még erre is van lehetőség.

Érdemes tehát ellátogatni a Sport Templomba és kipróbálni a cross traininget, ugyanis az itt elsajátított feladatokat és mozdulatokat mind más sportágakban, mind pedig az életben egyaránt hasznosítani lehet!

S aki úgy véli, hogy kipróbálás előtt inkább csak szemrevételezné ezt az edzésformát, az látogasson el december 5-én a Sport Templomba a cross training versenyre!

További információ: www.sporttemplom.hu



Szerző

donna.hu



Scroll to Top